Vállalkozás MTI 2014. június. 19. 06:08

37 ezerszer hívták tavaly a NAV feljelentővonalát

Naponta száz bejelentés érkezik az adóhatósághoz, a feljelentők között vannak korábbi üzlettársak, számlát nem kapó vásárlók, vagy pórul járt alkalmazottak is – írja a Világgazdaság csütörtöki száma.

Az úgynevezett közérdekű bejelentések száma, amelyeknek majdnem a felét névvel, címmel vállalják, 2011-ben még a harminc ezret sem érte el, tavaly pedig már meghaladta a 37 és fél ezret, vagyis több mint százat naponta – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

A napilap szerint nemcsak a volt férjek és feleségek, a korábbi üzlettársak, az egykori munkavállalók, az átvert ügyfelek vagy vásárlók, és a kigolyózott versenytársak, hanem az erősebb igazságérzettel rendelkező állampolgárok közül is egyre többen tesznek bejelentést az adóhatóságnál. 

A Világgazdaság közlése alapján sok bejelentést kap az adóhatóság azoktól, akik hiába kértek, nem kaptak számlát. Nem ritka, hogy a bejelentők saját munkaviszonyukkal kapcsolatban kérik az adóhivatal segítségét, például mert bár teljes munkaidőben dolgoznak, csak részmunkaidőre jelentették be őket, vagy mert attól tartanak, hogy a munkáltató nem fizeti be a fizetésükből levont adót, járulékokat. 

A bejelentések mellett az ellenőrzések száma is folyamatosan nő: míg 2011-ben 6460 ellenőrzést zártak le az adószakterületen, addig 2013-ban már 7749-et.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.