2014. május. 21. 16:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. május. 21. 19:06 Vállalkozás

Szórólapon figyelmeztette a józsefvárosi piac árusait a MÁV

Bejárást tartottak ma a józsefvárosi piacon a MÁV szakemberei, hogy a végrehajtás előkészületeként felmérjék a konténerállományt és az építményeket, valamint többnyelvű szórólapokkal tájékoztatták a kereskedőket a végrehajtásról. A vasúttársaság szerint a piacot valamikor júniusban kezdhetik kiüríteni.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a MÁV végrehajtási eljárási kezdeményezésére korábban elrendelte a Négy Tigris piac teljes területének rendőrségi közreműködéssel történő kiürítését és a nemzeti vasúttársaság birtokába adását – idézte fel közleményében a vasúttársaság.

Hozzátették, az ügyben eljáró végrehajtó fogja megjelölni a végrehajtás megkezdésének pontos – várhatóan júniusi – időpontját, de az eljárás "gyors és szakszerű lefolytatásához" a vasúttársaság ma felmérte a területen található ideiglenes építmények, bódék elhelyezkedését, illetve a konténerek mennyiségét, méreteit, kategóriáját. Ezeket elszállítják vagy elbontják, ha a tulajdonosaik a végrehajtás napjáig a helyszínről nem szállítják el őket.

A VIII. kerületi önkormányzat építésügyi irodája is közreműködött a terület feltérképezésében, amelynek zavartalanságát és biztonságát a rendőrség felügyelte – fogalmazott a MÁV közleménye. A bejáráson a társaság többnyelvű szórólapokat is osztogatott az árusoknak, ebben újra tájékoztatta a kereskedőket arról, hogy a piac működése megszűnik és ki fogják üríteni, ezért kérik, hogy a területről haladéktalanul szállítsák el az ingóságaikat.

A MÁV a közleményben felidézte, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a fejlesztési minisztérium tulajdonosi döntése alapján tavaly júniusban alapítói határozatban adta ki feladatként a józsefvárosi piacot üzemeltető Komondor Kft. bérleti szerződésének felmondását.

A MÁV a döntésnek megfelelően intézkedett a bérleti szerződés megszüntetéséről, és közjegyzői okiratban felmondta a józsefvárosi piac bérleti szerződését. A Komondor Kft.-vel 2007-ben határozatlan időre kötött szerződésben 150 napos felmondási időt határoztak meg, amely november 21-én járt le, de a bérlő a MÁV előzetes értesítése és a helyszíni felszólítás ellenére sem tett eleget az átadási kötelességének.

Másnap a vasúttársaság megindította a végrehajtási eljárást, illetve elindította a piac működési engedélyének megvonásáról szóló hatósági eljárást is a Komondor Kft.-vel szemben a piac területének visszaszerzéséért.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a Négy Tigris piac teljes területének rendőrségi közreműködéssel történő kiürítését és a MÁV birtokába adását. A bírósági végzés a Komondor Kft. fellebbezése esetén is végrehajtható. A Kőbányai úti piac által használt területet eredeti, kiürített állapotában kell visszaadni a MÁV-nak – tették hozzá.

Emellett a X. kerületi jegyző a piac üzemeltetési engedélyét visszavonta, megtiltotta az ott folyó tevékenység folytatását és a piac bezáratásáról és nyilvántartásból való törléséről is rendelkezett. A döntés ellen benyújtott fellebbezést a fővárosi kormányhivatal és a határozatot helybenhagyta. A másodfokú határozat a hivatalos közléssel jogerős, ellene nincs helye fellebbezésnek – írta még a MÁV.