Vállalkozás MTI 2014. május. 19. 07:40

Nagy felvásárlást jelentettek be az amerikai távközlési piacon

Az AT&T amerikai távközlési konszern bejelentette vasárnap, hogy felvásárolja a DirecTV műholdas műsorszolgáltatót részvényenként 95 dollárért, azaz körülbelül 48,5 milliárd dollárért.

A megállapodással az AT&T szélesebb videoelőfizetői bázisra tehet szert, megnövelve ezzel a versenyképességét az Egyesült Államok két legnagyobb kábeltelevízió- és szélessávúinternet-szolgáltatójával, a Comcast és a Time Warner Cable (TWC) társaságokkal szemben, amelyek februárban állapodtak meg a TWC 45,2 milliárd dolláros megvásárlásáról.

A dallasi központú AT&T az akvizícióval javítaná internet-szolgáltatását úgy, hogy U-verse elnevezésű csomagjának tévénézőit ráveheti a műholdas videoszolgáltatás igénybevételére, így sávszélességet szabadíthat fel kábeles távközlési hálózatán.

Az AT&T ajánlatai között már eddig is szerepelt egy nagy sebességű internetkapcsolat a DirecTV tévészolgáltatásával egy csomagban. Az akvizíció révén az AT&T még nagyobb hasznot húzhat majd ebből a szövetségből, összesen 26 millió tévénéző elérésével.

Az egyesülés hátterében egyebek mellett az áll, hogy az Egyesült Államokban ma az internetes videoszolgáltatás előfizetőinek száma nő a leggyorsabb ütemben, míg a műholdas tévészolgáltatók visszaesésre panaszkodnak. A nagy szolgáltatók pedig éles harcot vívnak a nézőkért és az internet-korszak már meglévő műszaki eszközeinek birtoklásáért.

Az Egyesült Államokon kívül Latin-Amerikában is széles piaccal rendelkező DirecTV vezetését a megállapodás értelmében nem váltják le, és a cég központja továbbra is a kaliforniai El Segundóban marad. A DirecTV nettó adósságainak finanszírozásával együtt összesen 67,1 milliárd dollár értékű fúzió várhatóan egy éven belül zárulhat le, ha ahhoz a versenyhatóságok is hozzájárulnak.

 

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.