Vállalkozás MTI 2014. február. 21. 12:44

Megköttetett a megállapodás a kormány és a Magyar Telekom között

A kormány és a Magyar Telekom partnerségi együttműködési megállapodást kötött a digitális Magyarországért.

A megállapodást pénteken Budapesten írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója. 

Timotheus Höttges az aláírás alkalmából kiemelte: a Magyar Telekom szándéka az, hogy beruházásaival elősegítse a nagysebességű szélessávú internet mielőbbi elérhetőségét a magyar lakosság számára. Ennek érdekében több százmilliárd forintot tervez befektetni a hálózat fejlesztésébe a következő években.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.