Vállalkozás hvg.hu 2014. február. 02. 08:52

Munkaügyi ellenőrök jártak Hajdú Péter éttermében

Munkaügyi ellenőrök lepték el szombaton Hajdú Péter törökbálinti éttermét – ezt maga a műsorvezető közölte este a Facebookon.

Hajdú Péter törökbálinti éttermét munkaügyi ellenőrök látogatták meg szombaton. Hajdú a Facebookon közölte: szerinte azért volt az ellenőrzés, mert vendéglőjéből vitettek ebédet gyermekeiknek azok a szülők, akik elégedetlenek voltak az egyik helyi iskolában a menza színvonalával - írja a Blikk.

Az intézmény igazgatója két nap után megszüntette az alternatív ebédeltetés lehetőségét, amit Hajdú péntek este szóvá is tett oldalán, majd szombaton már az ellenőrzésről írt.

"Ma munkaügyi ellenőrök lepték el az éttermet. Kemények voltak és határozottak! Persze ez nem meglepő, hiszen Virág elvtárs óta tudjuk, hogy bizony a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Persze, nem gondolom, hogy a két ügy összefüggésben lenne egymással" – zárta bejegyzését Hajdú.  

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.