Vállalkozás hvg.hu 2013. szeptember. 23. 10:36

Új városi vonattal villog a Siemens

Calgary 60 új városi vasúti járművet (LRV) rendelt a Siemenstől. Az egymilliós lélekszámú kanadai városba, ahol a jelenlegi 56 kilométeren 44 állomást működtetnek a városi vonalakon, 2015 második felében jelennek meg az új generációs szerelvények.

 Kanada harmadik legnagyobb városának, Calgary több mint egymillió lakosának tömegközlekedését emeli új szintre a város megrendelése. A városi vasút, mely napi 300 ezer utast szállít, igazi evolúciós ugrást hajt végre a következő két évben azzal, hogy a jelenlegi, 156 darabból álló járműflottáját a Siemens 60 darab új generációs vonatával fejleszti.

Az S200 típusjelű járműveket kifejezetten a kanadai zord időjárási viszonyok figyelembe vételével fejlesztették ki; a fűthető kapcsoló (kuplung) hóban-fagyban is üzembiztos, hasonlóképpen az áramkábeleket és dugaszoló csatolásokat is az extrém időjárás szempontjai szerint alakították ki. A villamosan fűthető, három rétegű ablakok csak részét képezik a tökéletesített szigetelésnek, mely összességében több mint 20 százalékkal kisebb a járműbelső hővesztesége, mint a korábbi modellek esetében. Ráadásul ez a jármű áramfelvételét is csökkenti.

Városi vonat 80 km/h-s végsebességhez
Siemens

Az S200 energiatakarékos üzeméhez a súlycsökkentett hajtástechnika is hozzájárul, ráadásul a fékezési energia visszanyerését is megoldották. A LED-világítással pedig még a szokásos neonvilágításhoz képest is akár 40 százalékkal kevesebb energiát vesz a szerelvény a világításhoz igénybe. Az S200-nek nyolc ajtaja van, ezek akadálymentesített ki-beszállást biztosítanak kerekesszékkel, gyerekkocsival vagy kerékpárral utazóknak.

Az amerikai Sacramentóban készülnek a Siemens vonatok, ahol a gyár áramellátásának 80 százalékát egy 2MW-os napelemes (PV) berendezés szolgáltatja. 

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.