2013. augusztus. 08. 14:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 08. 15:51 Vállalkozás

A Wizz Air is beszólt a Sólyomnak

Közleményt adott ki a Wizz Air, amiben az induló új légitársaságok veszélyeit fejtegeti, és felhívja a hatóságok figyelmét a tőkekövetelmények megvizsgálásának szükségességére, miközben az utazóközönséget az elavult üzleti modellből vagy az öreg gépek veszélyeiből fakadó csőd veszélyével riogatja. Ugyan a Sólyom nem kerül megnevezésre, más induló légitársaság nem lévén, nem nehéz beazonosítani.

A légitársaság azzal kezdi közleményét, miszerint az újonnan induló társaságok túlnyomó többsége vagy soha nem száll fel, vagy néhány éven belül csődbe megy, majd felhívják a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi gazdasági stagnálás, a magas olajárak és a légitársaságok közti sokkal erősebb verseny miatt a szükséges tőke még magasabb, mint korábban – írja az Index.

Kitérnek arra is, hogy egy elavult légi flotta a működési biztonság és a hatékonyság kapcsán is veszélyeket rejt, ráadásul a pénzügyi források hiányát is mutathatja. Ugyanakkor egy 20-30 éves repülőgép fenntartási költsége sokkal magasabb, mint az új repülőgépeké, így ez a modell nem is lehet életképes. Az elemzés példaként sorolja a nemzeti légitársaságok többségét, ahol a magasabb költségszintet éppen az öregedő flotta generálja.

A közlemény a légi közlekedési hatóság felelősségét sem átallja megemlíteni, mert annak jogi kötelezettsége ellenőrizni, hogy egy új légitársaság rendelkezik-e a működéshez szükséges műszaki és pénzügyi háttérrel. A fent leírt kockázatok elkerülése vagy csökkentése végett a légitársaságokat felügyelő hatóság felelőssége megvizsgálni a társaság pénzügyi hátterét is – emlékezteti a hatóságot kötelezettségére a Wizz Air közleményében.

 

  

 

 

 

 

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.