2013. július. 15. 10:13 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 15. 11:28 Vállalkozás

Milliárdokat költött vesztegetésre a gyógyszergyártó multi

Korrupció, "súlyos gazdasági bűncselekmények miatt" rendőrségi eljárás van folyamatban a GlaxoSmithKline (GSK) multinacionális gyógyszergyártó cég kínai vállalatának négy vezetője ellen. Az elmúlt hat évben állítólag 3 milliárd jüant (109,2 milliárd forint) fordítottak megvesztegetésre – tájékoztatott a közbiztonsági minisztérium hétfőn.

Az érintett vezetők a nevük alapján valamennyien kínaiak, köztük van két alelnök, az egyikük Liang Hung, aki egyben az operatív menedzseri feladatokat is ellátta, valamint a HR igazgató és a jogi részleg vezetője. Mark Reilly, aki a cég brit központjában a kínai üzletért felel, június vége óta Kínában tartózkodik.

A közbiztonsági tárca gyanúja szerint a GSK alkalmazottai kormányzati hivatalnokokat, vezetőket fizettek le nagy összegekkel, gyógyszeripari szervezeteket, alapítványokat vesztegettek meg, kórházakat és orvosokat pénzeltek közvetlenül és közvetve, hogy növeljék eladásaikat, vagy emeljék termékeik árait. A vesztegetések kivitelezésébe több mint 700-an voltak bevonva.

A Hszinhua hírügynökség úgy tudja, hogy az országban mintegy háromezer képviselőt irányító Liang volt az, aki egyben vezető kormányzati tisztviselőkkel és orvos szakértőkkel is kapcsolatot tartott. Elmondta, hogy évente jüan százmilliók felett rendelkezett.

A cég állításai szerint belső vizsgálat van folyamatban orvosok széles körű megvesztegetésével kapcsolatban, amivel egyes gyógyszerek felírását ösztönözték. Külön is vizsgálják a Botox nevű szer felírásának jutalmazását. 

A GSK vezetői a kenőpénzt, ami a gyógyszerárak 20-30 százalékát is kitehette, utazási irodák közbeiktatásával és "projektmenedzseléssel" juttatták a "kedvezményezetteknek". A cég 2007 óta mintegy 3 milliárd jüant folyósított nekik illegálisan az irodákon keresztül. "A GSK ebben az ügyben a keresztapa" – jelentette ki Kao Feng, a gazdasági bűncselekményekben folyó nyomozások vezetője.

A hírügynökségi beszámoló szerint az is kiderült, hogy egy 30 jüanos (1100 forint) gyógyszer a fogyasztónak végül akár 300 jüanjába (11000 forint) kerülhetett. A céget számlahamisítás és adócsalás miatt is vizsgálják, vezetése már korábban közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.