2013. július. 15. 10:38 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 15. 10:36 Vállalkozás

Drágább lesz a Zsolnay porcelán

Emelte termékeinek árát a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. a közelmúltban, a lépésre a társaság működésének biztosítása érdekében volt szükség - írta az Új Dunántúli Napló hétfőn.

Vajda László vezérigazgató a lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a termékek fogyasztói ára korábban az előállítás költségeinek közelében volt, egyes porcelánok esetén pedig az alatt maradt.

Rámutatott: az edénydíszműgyártás veszteségeit a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódó pirogránit-megrendelések ellensúlyozták az elmúlt években, a gyár tavaly azonban már 300 millió forintos veszteséggel zárt, ráadásul a régi, elavult technológiai háttér miatt sok selejt keletkezett.

Vajda László megjegyezte, hogy az utóbbit már sikerült a felére csökkenteni az időközben megkezdődött modernizációval, amely a vízvezetékek cseréjét, a sűrített levegős rendszer és a kemencék felújítását is magában foglalja.

Az Új Dunántúli Napló kitért arra is, hogy a nagy múltú gyár február óta harminc munkatársától vált meg. Több mint tízen nyugdíjba vonultak, rajtuk kívül középvezetőknek, igazgatóknak kellett távozniuk.

Az új tulajdonos, Bachar Najari szír származású üzletember kapcsolatainak köszönhetően a Zsolnay ugyanakkor már kapott megrendeléseket az arab államokból, s most az orosz piacot szeretnék meghódítani. A manufaktúra felvette a kapcsolatot egy nagykereskedővel, aki még az 1980-as években forgalmazott Zsolnay-termékeket, és szeptemberre egy tárlatot is terveznek Moszkvában.

Japán kereskedők az edénydíszművek mellett a pirogránit áruk és a Zsolnay belsőépítészeti kínálata iránt érdeklődnek - olvasható a baranyai napilapban.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.