Rogán Antal bezárathatja azt az V. kerületi éttermet, amely nemrég egy 52 ezer forintos számlát állított ki egy turistának néhány italért – írja az Index. A lap szerint a főbérlő megteszi a megfelelő lépéseket a bérlő Frizzantéval szemben.
Hamarosan bezárhat a horribilis számláiról elhíresült Dorottya utcai étterem, a Frizzante – írja az Index. Ahogy arról korábban beszámoltunk, közel 52 ezer forintos számlát kapott egy horvát turista a belvárosi vendéglátóhelyen néhány italért. Az étterem ügyvezetője szerint nem történt csalás, egyszerűen ilyenek az árak.
Az Index információi szerint ugyanakkor az V. kerület vezetése nem nézi jó szemmel a fővárosi vendéglátóhelyek jó hírét veszélyeztető Frizzante működését, és megpróbál megszabadulni a borozó-étteremtől.
A túlszámlázási botrányok ellenére a rendőrséghez egyelőre nem érkezett feljelentés, így az önkormányzat hivatalosan nem léphet fel, és nem vonhatja be a hely működési engedélyét.
Rogán Antal polgármester ezért az étteremnek helyet adó ingatlan tulajdonosával kezdeményezett tárgyalást annak érdekében, hogy mondja fel a vendéglátóhely bérleti szerződését. A lap úgy tudja, hogy a tulajdonos elfogadta a kerületi vezetők érveit, és jelezte, megteszi a megfelelő lépéseket a bérlővel szemben.
Mint ismeretes, a Frizzante Hungary Kft. által kiállított számla szerint a három négycentes birspálinkát 18 ezerért, a két deciliternyi Szent István Cabernet Sauvignon bort 12 ezerért adták, de a Red Bull darabja is kétezer forintba, egy kis Heineken sör pedig 3500 forintba került.