Vállalkozás hvg.hu 2013. június. 12. 10:43

Rohamtempóban terjeszkedik Budapesten a horvát pékkirály

Budapesten rohamtempóban terjeszkedik Horvátország legnagyobb péksége, a Mlinar. A március közepi indulás óta már három újabb egységet nyitottak meg.

Rohamtempóban terjeszkedik Budapesten Horvátország legnagyobb péksége, a Mlinar. A március közepi budapesti indulás óta három újabb boltot nyitott a péksüteményeket, bureket is készítő horvát kenyérsütő-vállalat. Budapesten már a Petőfi Sándor utcában, a Károly körúton (itt kettő is), illetve a Corvin sétányon is megtalálhatóak a horvát lánc egységei.

A Mlinar egyik péksége a Károly körúton
Sóváry Dóra

Tavaly decemberi sajtóhírek szerint a több mint százéves múltra visszatekintő cég január végéig öt üzletet nyitott volna Budapest belvárosában, ehhez képest csak tavasszal nyílt meg az első egységük. A tavalyi értesülések szerint a horvát kenyérsütő-vállalat öt éven belül 150 üzletből álló hálózatot tervezett létrehozni Magyarországon, egyelőre azonban csak Budapesten terjeszkedne a cég, 20 egységet nyitnának.

A Mlinar 2012. december elején a szlovén piacra is betette a lábát hat nagyvárosi üzlet megnyitásával, de 2013 végéig összesen 30 saját boltot akar üzemeltetni Szlovéniában. Ezeken kívül további európai országokban is komoly fejlesztést tervez a cég a következő években.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.