Egyre jobban megy a netes kereskedőknek
Az elmúlt hónapokban több, a piacon meghatározó kiskereskedelmi lánc indította el online áruházát, és várhatóan lesznek követőik. Az érintett szektor a kedvezőtlen gazdasági környezetben is viszonylag jól szerepelt: a cégek száma megtöbbszöröződött az elmúlt években, az összárbevételük is nőtt, és összesítve nyereségessé váltak. A fizetési magatartásuk is javult, ráadásul a bedőlési arányuk alacsonynak mondható.
Az idén várhatóan még a tavalyinál is látványosabb bővülést produkálhat az internetes kiskereskedelem, mert két jelentős piaci részesedéssel rendelkező, elsősorban élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó kereskedelmi lánc, a Tesco és a CBA is elindította internetes áruházát. Ráadásul a sajtóban megjelent hírek szerint a Media Markt webáruházával is bővülhet a piac, valamint az amerikai központú online kiskereskedelmi óriás, az Amazon.com is elindítja magyarországi szolgáltatását.
A nagyobb szereplők megjelenése egyfelől növelheti az online vásárlások népszerűségét, ami várhatóan a forgalom bővülését eredményezi. Ugyanakkor az a tendencia is feltételezhető, hogy a hagyományos kiskereskedők és a webáruházzal nem rendelkező üzletek, az online piacon kialakuló nagyobb verseny miatt, vásárlókat veszítenek.
A cégadatokból világosan látszik, hogy az elmúlt években egyre többen léptek be a piacra: 2007-ben több mint 900 cég jelölte meg főtevékenységnek a csomagküldő és internetes kiskereskedelmet, míg 2012-ben a számuk már meghaladta a 2900-at. 2007 és 2011 között a szóban forgó vállalakozások kétharmada számolt be árbevételéről, nyereségéről, így a piaci folyamatok jól leképezhetőek az adatokból 0 derül ki a Bisnode céginformációs szolgáltató elemzéséből. Hat éve 475 cég adott beszámolót a teljesítményéről, összesen 25 milliárd forintos bevételt produkáltak abban az évben; 2011-ben pedig közel 1500 társaság szolgáltatott adatokat, ők pedig összesen 72,1 milliárdos összbevételt produkáltak, vagyis négy év alatt megtriplázódott a forgalom. Mivel a cégek száma jelentősen emelkedett, az összárbevétel alakulásánál jobban mutatja a piaci folyamatokat az egy cégre vetített átlagos árbevétel és adózás előtti eredmény változása, ezek az adatok azonban már nem mutatnak egyértelmű bővülést. 2007-ben az egy cégre vetített árbevétel 54 millió forint volt, 2008-ban 10 millióval kevesebb. Érdekes, hogy az elmúlt hat évben a válság miatt jelentős GDP-visszaesést hozó 2009-ben volt a legnagyobb az egy cégre eső forgalom, a Bisnode elemzése szerint abban az évben 84 millió forintot tett ki ez az összeg. 2010-ben 52 millió, 2011-ben pedig 48 millió forintra rúgott a cégenkénti átlagos árbevétel, vagyis utóbbi elmaradt a 2007-es szinttől.
Az adózás előtti eredmény alapján kiderül, hogy 2007-ben, 2008-ban, és 2009-ben is negatív eredményt értek el a vizsgált cégek, 0,5-1,5 milliárd forint között szóródott az összesített veszteség. 2010-ben fordult a kocka, akkor már 400 millió forintra rúgott az összesített bruttó eredmény, 2011-ben azonban mindössze 5,5 millió volt a teljes adózás előtti nyereség. Egy cégre vetítve az adózás előtti eredmény 2007-ben 3,2 millió forint volt, 2011-ben pedig csak 3700 forintot tett ki, de legalább a pozitív tartományban maradt.
Az elemzésben szereplő vállalkozások száma az utóbbi években tehát jelentős növekedést mutatott, ezzel párhuzamosan az ellenük indított csőd- és felszámolási eljárások száma közel sem emelkedett azonos ütemben. 2008-ban 6 felszámolási eljárás indult, egy évre rá már 75, 2010-ben pedig 66, ám innentől csökken a tendencia: 2011-ben 55, 2012-ben pedig 41 eljárást jegyeztek fel. Ebből adódóan a csőd- és felszámolási eljárások cégszámhoz viszonyított hányadosából számolt bedőlési mutató is kedvező tendenciát mutat. 2007 és 2012 közötti időszakban 5,84 százalék volt a legmagasabb a mutató, ezt 2009-ben érte el a szektor. 2010-ben is még viszonylag magas szinten, 3,84 százalékon állt a bedőlési index, egy évvel később 2,47 százalékra, tavaly pedig 1,5 százalékra zuhant, utóbbi három érték kedvezőnek számít a Bisnode statisztikái szerint, a tendencia pedig arra utal, hogy viszonylag stabilan működnek a cégek – kommentálta az elemzést Keleti József, a Bisnode ügyvezető igazgatója.
A vizsgált cégek fizetési magatartása is javult. Az átlagos fizetési határidő 2010 és 2012 között körülbelül egy hónap volt, 30-35 nap között mozgott, a fizetési késedelem pedig 12 és 16 nap között szóródott. Kedvezően alakult a határidőben fizetett számlák aránya, 2010-ben még csak közel 49 százalék fizetett időre, addig ez az arány 2012-re már 57,2 százalékra emelkedett.