2013. május. 21. 19:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 21. 19:47 Vállalkozás

Csillagászati összegű kibocsátásra készül az OTP

Az OTP Jelzálogbank ezermilliárd forint keretösszegű jelzáloglevél-kibocsátási keretprogramot jelentett be kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az OTP Jelzálogbank a program keretében több sorozatban, a sorozatokon belül több részletben hozhat forgalomba forint-, euró-, frank- vagy dolláralapú jelzáloglevelet, legfeljebb 30 éves futamidővel.

A diszkont, kizárólag névre szóló, dematerializált jelzáloglevelek fix, változó vagy indexált kamatozásúak lehetnek és jegyzés, illetve aukció útján értékesíthetők.

A bank hirdetménye szerint kezdeményezhetik a program keretében kibocsátott jelzáloglevelek tőzsdei bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére, erre azonban kötelezettséget nem vállalnak. A program keretében megvalósuló forgalomba hozatalokra vonatkozó adatokat az egyes kibocsátásokhoz készített végleges feltételek tartalmazzák majd.

A programról a bank igazgatósága március elején döntött, és azt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete május 16-i határozatban hagyta jóvá.

Az OTP Jelzálogbank 2012. évi éves beszámolója szerint az előző év végén 1086,3 milliárd forint névértékű forgalmazott jelzáloglevél-állománnyal rendelkezett. Ebből 498,1 milliárd forint volt zárt kibocsátású, míg 588,2 milliárd forintnyit nyílt eljárásban értékesítettek. Az állomány közel fele rendelkezett 2-5 év közötti lejárati idővel.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.