2013. február. 27. 10:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. február. 27. 10:45 Vállalkozás

Nagyon megy a kuponbiznisz

Tavaly 57 százalékkal, több mint 1,4 milliárd forintra növelte összbevételét a Kupon Világ.

A Rebate Networks CEE tagjaként 2010 októberében alakult hazai közösségi vásárlói oldal 2012-ben 284 ezer kupont értékesített. Shehryar Piracha, a Kupon Világ alapítója és ügyvezető igazgatója tájékoztatása szerint a keret legnagyobb mértékben az utazási és a gasztronómiai ajánlatok terén növekedett az elmúlt évben – írja a Napi Gazdaság Online.

A jó eredmény mögött elsősorban a rendkívül erős év végi forgalom áll: decemberben 560 ezer egyedi látogató kereste fel a társaság honlapját − a havi bevétel 149 millió forint volt. A lendület az év elején sem csökkent: a látogatószám kiugró módon, 928 ezerre növekedett, míg a forgalom csak minimális mértékben, 143 millió forintra esett. Mindennek köszönhetően a társaság immár hetedik hónapja nyereséget termel − mondta Shehryar Piracha.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.