Kőkorszaki technikával dolgoznak a kereskedők
A legfrissebb kimutatások szerint a magyarországi kereskedelmi vállalkozásoknál működő informatikai berendezések mintegy fele megérett a cserére. A szakértők azt tapasztalják, egyre hosszabb ideig használják a cégek a készülékeiket, holott az időben végrehajtott csere komoly megtakarítást, emellett kiszámíthatóbb működést is eredményezne.
Jelentősen elöregedtek a hazai kereskedelmi vállalkozásoknál használt informatikai eszközök az elmúlt években, a cégek egyre ritkábban szánják rá magukat, hogy új készülékeket szerezzenek be – ismertette a tendenciákat a bolti informatikában vezető egyik hazai társaság szakértője. Szőts Róbert, a Laurel Cégcsoport műszaki igazgatója hangsúlyozta, a hazai kereskedelmi vállalkozásoknál használt informatikai eszközöknek már a fele régen megérett a cserére, azonban az érintett cégek igyekeznek minél későbbre halasztani a szükséges fejlesztéseket. A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt rossz helyzetben vannak a kereskedők, ezért igyekeznek spórolni az informatikán, a kimutatások szerint azonban ez hosszú távon nem megtakarítást, hanem veszteséget okoz.
Az elavult eszközök lassabbak, több áramot használnak és a tapasztalatok szerint kevésbé megbízhatóak, mint az új modellek. A régi, katódsugárcsöves monitorok fogyasztása például annyival nagyobb a modern LCD vagy LED készülékekhez képest, hogy csak a kisebb áramszámla miatt nagyjából egy év alatt megtérül egy új monitor beszerzése. De mérések kimutatták azt is, hogy a korszerűbb nagyobb áteresztőképességet biztosító kasszarendszerek akár 15-20 százalékkal is csökkenthetik a kasszaszónában szükséges kasszaszámot, ami azt jelenti, hogy ahol régen 6 pénztárpult volt, ott egy kassza helyéből értékes eladóteret lehet kialakítani.– sorolja a megtakarítási lehetőségeket Szőts Róbert.
Ráadásul a régebbi eszközök nemcsak magasabb költségeik, vagy lassabb tempójuk miatt jelentenek hátrányt, de meghibásodásuk esetén lényegesen drágább az alkatrészek beszerzése is. Emellett a leállások is egyre gyakoribbá válnak, ami a kieső üzemidő mellett olyan felbecsülhetetlen károkat i s okozhat, mint például a vevők elpártolása az adott üzlettől.