Orbánék új módszert vetnének be a lánctartozások ellen
A kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével megvizsgálja, hogy kibővíthető-e a Ka-Vosz Zrt. tevékenysége az építtetői fedezetkezelői üzletággal jövő július 1-től – idézi a Napi Gazdaság a Magyar Közlönyben megjelent döntést.
A kormány felkérte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, hogy február végéig dolgozzon ki olyan fő- és alvállalkozói építési szerződésmintákat, amelyek alkalmazása biztosítani tudja a megrendelő és a teljesítésre kötelezett vállalkozó érdekeinek a jelenleginél egységesebb és kiegyensúlyozottabb érvényesülését – írta a Napi Gazdaság.
A kormány továbbá felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége bevonásával vizsgálja meg, hogy az általuk létrehozott Ka-Vosz Zrt. tevékenysége az építtetői fedezetkezelői üzletággal 2013. július 1-től kibővíthető-e.
A határozat szerint a kormány felhívja a belügyminisztert és a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a tartozási lánc elleni fellépés egyik lehetséges eszközeként vizsgálják meg az építési szerződések teljesítéséhez kapcsolódó munkaterület birtokba adásának feltételeit, korlátozását vagy kizárását, valamint a birtoklás tartalmát, és korlátozását, illetve dolgozzanak ki olyan javaslatot, amely az építési munkaterület építtető birtokába adásának korlátozásával elősegítheti a vállalkozó jogos követelésének kiegyenlítését.