Vállalkozás hvg.hu 2012. december. 05. 15:53

Húszezer G.I. Joe-ból faragnak informatikust

Amerikai veteránok tömegeit képzi át a következő évben az SAP annak érdekében, hogy enyhítse az amerikai IT-s munkaerő hiányt. Ezren máris tanulják.

Az SAP America által jegyzett „Veterans to Work’ program során a veterán katonákat az adatbázis-technológia, az analitika, és a vállalati mobilmegoldások terén képzik ki, valamint kapnak tanúsítványt. Az ezer fő oktatásának díját (másfél millió dollár) a vállalat magára vállalta.

A képzés, és certifikáció megszerzése után a vállalat összeköti a hallgatókat partnereivel, ügyfeleivel, az SAP ökoszisztémájával, hogy az új szakterületükön gyorsan el tudjanak helyezkedni. Emellett egy technológiai területre specializálódott munkaközvetítő is segíti majd a munkába állást.

Ha letették a fegyvert, kaphatnak másikat...
amazonaws.com

Az SAP számításai szerint 2015-ig akár tízezrekben mérhető a vállalat ügyfeleinek, és partnereinek munkaerőszükséglete. Diane Fanelli, a szoftvercég rangidős alelnöke úgy látja, hogy ez a szektor gyorsabban nő, mint ahogy a meglévő oktatási programok azzal képesek lépést tartani. A cég óriási potenciált lát a piacon, ezért a „Veterans to Work” kezdeményezést bővíteni szeretnék, négy év múlva már 20.000 veterán kiképzése a cél.

Az első kurzus el is indult, Texas után Kaliforniában, Észak-Karolinában, Pennsylvaniában és Virginiában is. Ezekben az államokban él a legtöbb veterén, de a program a tervek szerint az USA összes államra kiterjed majd, és ez a speciális réteg magas munkanélkülöségi mutatójára is jótékony hatással lehet.