2012. november. 15. 05:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 15. 05:48 Vállalkozás

Megkapták pénzüket a Gyulai Húskombinát dolgozói

Megkapták októberre járó fizetésüket a Gyulai Húskombinát dolgozói - mondta a Népszavának Máté Istvánné, a céghez kijelölt felszámolóbiztos.

A lap csütörtöki számának írása szerint összesen mintegy 80 millió forintot fizettek ki bérekre, ebből 42 millió forintot az állami bérgarancia-alapból finanszíroztak.

A menedzsment likviditási mérleget, létszámtervet és pénzügyi tervet készít - olvasható a cikkben.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.