2012. augusztus. 16. 20:05 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 16. 19:44 Vállalkozás

Megugrott Járai biztosítójának vesztesége

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2,513 milliárd forint adózás utáni veszteséget szenvedett el 2012 első hat hónapjában a tavalyi első fél év 1,578 milliárd forint veszteségével szemben - közölte a biztosító csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A biztosító - amelynek felügyelőbizottságát Járai Zsigmond volt jegybankelnök vezeti és részt vett a cég alapításában - a tavalyi bázishoz képest 17 százalékkal kisebb, 10,227 milliárd forintos díjbevételről számolt be. A csökkenés oka elsősorban az életbiztosítási új értékesítések és eseti díjbevételek alacsonyabb volumene volt. 

A jelentés szerint a veszteség összhangban van a társaság várakozásaival és azzal a deklarált üzleti céllal, hogy 2014-re nyereségessé váljon.

A díjbevételeken belül 8,738 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosításokból származott, 138 millió forint volt a hagyományos életbiztosítások és 1,351 millió forint a nem-életbiztosítások bruttó díjbevétele. A jelentésben hozzáteszik, hogy a csoporthoz tartozó Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) az általános biztosítások (elsősorban kgfb és casco) értékesítésével nagy mértékben kompenzálni tudta az életbiztosítási ág teljesítményének kiesését. 

A ráfordítások között az egyik legnagyobb tétel a kárfizetések és szolgáltatások, valamint a kárrendezési költségek 3,447 milliárd forintos értéke. Ebből 3 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosítások részleges és teljes visszavásárlása, elsősorban még mindig a végtörlesztések miatt, és 420 millió forint az általános biztosítások kárráfordítása.

A társaság összes működési költsége 2012 első fél évében összesen 6,172 milliárd forint volt, amelyből 4,275 milliárd forint a fizetett díj, jutalék és egyéb szerzési költség, 1,897 milliárd forint igazgatási költség. A működési költségek 18 százalékkal csökkentek a tavalyi bázisidőszakhoz képest. 

A befektetési eredmény 952 millió forint veszteség. Ennek nagy része a befektetéshez kötött életbiztosítások nem realizált vesztesége (mínusz 886 millió forint), amely jórészt a forint euróval és dollárral szembeni jelentős erősödésének eredménye. Az eszközalapok összesített teljesítménye eredeti devizában pozitív, 0,75 százalékos értéket mutat - áll a jelentésben.

A CIG Pannónia Életbiztosító jegyzett tőkéje 2,531 milliárd forint, saját tőkéje 1,9 milliárd forint volt június 30-án. A társaság részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak, a csütörtöki kereskedést 260 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 775 forint, a legalacsonyabb 248 forint volt.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.