2012. augusztus. 14. 06:43 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 14. 08:43 Vállalkozás

Javában épülhetne, de nincs, aki megépítse az ócsai lakóparkot

Egy hete épülhetne a bedőlt devizahitelesek számára az ócsai szociális lakópark, ha az utolsó – harmadik – közbeszerzési eljárásra beadott ajánlatok közül a kiíró BM Országos Katasztrófavédelem nyertest hirdetett volna – írta a Napi Gazdaság kedden.

Az üzleti napilap információja szerint a beadott ajánlati árak alapján lehetett volna nyertest hirdetni. A Napi Gazdaság a projekt kommunikációjáért felelős belügyi tárcától nem kapott magyarázatot a pályázat eredménytelenségére, illetve az újabb eljárás határidejére.

A Népszabadság keddi írása szerint a kivitelezők vélhetően nem tudtak olyan alacsony árat és olyan közeli határidőt megadni, amire a feladattal megbízott Belügyminisztérium rábólinthatott volna.

Az Ócsára tervezett szociális bérháztelepet eredetileg az idén márciusban adták volna át, a határidőt később augusztusra módosították. A területen eddig csupán néhány villanyoszlopot állítottak fel.

A szociális lakásépítésre és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezésére a mérnökár alapján nettó 1,5 milliárd forint áll a kiíró rendelkezésére.

Itthon hvg.hu 2025. május. 08. 10:05

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csütörtökön reggel tett közzé egy hangfelvételt, amelyen állítása szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszél: szakítanak a békementalitással és készülnek a háború felé vezető út nulladik fázisára. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez az ügy „egy lepkefing”, nevetséges ezzel foglalkozni, mondta a kormányinfón. Úgy véli, az áram és a gáz ára két-két és félszeresére emelkedne, ha megvalósulnának az Európai Bizottság tervei, ezért Magyarország mindent meg fog tenni, hogy ezt megakadályozza, ehhez szövetségeseket keres az unióban. A miniszter szerint nálunk nem fordulhat elő, ami Romániában, így Magyar Péter is elindulhat a választáson. A drogériákban is bevezetik az árrésstopot.