Demján Sándor szerint mielőbbi döntésre van szükség a kormány által meghirdetett, érdemi és hatékony munkahelyvédelmi tervről, hogy a kisvállalkozók mihamarabb érezhessék annak kedvező hatásait.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke pénteken sajtótájékoztatón beszélt erről, miután egyeztetett az akciótervről Rogán Antallal, a Fidesz és Harrach Péterrel, a KDNP frakcióvezetőjével. Rogán Antal hangsúlyozta: a megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a következő két évnek nem a bérvitákról, hanem a munkahelyvédelemről és a gazdaság beindításáról kell szólnia. Hozzáfűzte, a tízpontos akciótervvel a kormány segíti a kisemberek foglalkoztatását, és lehetőséget nyújt a magyar kisvállalkozóknak és kisvállalatoknak piacaik és munkahelyeik megtartásában, és abban, hogy bővítsék az álláshelyeket.
Demján Sándor szerint a munkahelyvédelmi intézkedéscsomag rendkívüli méretű, mértékű és előrevivő lépés, és a lakossági szolgáltatások területén 100.000 többletadózó belépését hozhatja, emellett megoldást jelent a 25 év alattiak és 55 év felettiek munkaerőpiacra lépésére is. Ez nem a végleges megoldás, a gazdaságot kell beindítani, amihez beruházások szükségesek. A VOSZ ilyen irányú javaslatokat is tesz majd - mondta a VOSZ elnöke. Közölte: a többi parlamenti párttal is egyeztetnek majd szeptemberben.
Mint mondta, bővített újratermelés nélkül nem működik a társadalom, amelynek foglalkoztatási arányait helyre kell tenni, többen kell hogy részt vegyenek a termelésben. Rogán Antal közlése szerint nemcsak a munkahelyvédelmi akciótervről beszéltek, hanem köszönetet mondott a vállalkozóknak a bérkompenzáció végrehajtásáért is.
A munkahelyvédelmi csomag kapcsán kifejtette, hogy a 25 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozások 75 százaléka folytat munkaintenzív termelést; a 10 pontos akciótervvel elsősorban nekik szeretne segíteni a kormány azzal, hogy több pénz marad náluk, amit vagy beruházásra vagy többletmunkahelyre tudnak fordítani.
Beszélt arról is, hogy az uniós forrásokat is hatékonyan kell felhasználni, és a kormány ebben is szeretne segítséget nyújtani. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta: a munkahelyvédelmi tervben a gazdasági és társadalmi szempontokat is figyelembe vették, vagyis a magyar családok helyzetének javítását is szem előtt tartották.
Rogán Antal kérdésre válaszolva elmondta, a munkahelyvédelmi terv megvalósításához szükséges jogszabály-módosításokat szeptemberben vagy október elején fogadja el az Országgyűlés, így addig lehet finomítani az elképzeléseket. Úgy vélekedett: a nemzeti minimumot az jelenti, ha a különböző pártok egyetértenek bizonyos kérdésekben, és úgy látja, hogy az ellenzéki pártok is támogatják az akciótervet.
Egy másik kérdésre elmondta: megvan a fedezete a csomagnak a bankadóból, a biztosítási adóból és a tranzakciós adó kiterjesztéséből. Ehhez kapcsolódóan Demján Sándor azt mondta: "bőven van még kiadáscsökkentési lehetősége a magyar államnak", mert még mindig drágán működik.