2012. május. 08. 06:57 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2012. május. 08. 10:17 Vállalkozás

Az Auchan után az OBI is építkezne Győrben

Az Auchan mellett az OBI is új áruház építésébe kezdene Győrben, a 8 ezer négyzetméteres áruház 2013 tavaszára készülne el, és mintegy 80 dolgozónak adna munkát - számol be róla a Napi Gazdaság.

Tóth Péter, a város tulajdonában lévő Győri Útkezelő Szervezet műszaki vezetője a Kisalföldnek elmondta, még az építkezés megkezdése előtt teljesen átépítik a létesítmény közelében lévő csomópontot - ismerteti a Napi Gazdaság keddi számában.

A lap emlékeztet arra: a győri képviselő-testület az érvényben lévő plázastop ellenére már a múlt év végén zöld utat adott az Auchannak ahhoz, hogy egy nagy alapterületű bevásárlóközpontot építsen a város ugyanazon részén. Az önkormányzat azt követően döntött így, hogy az Országgyűlés 2012. január 1-jétől megtiltotta a 300 négyzetméternél nagyobb üzletek, illetve bevásárlóközpontok építését. 

Borkai Zsolt polgármester akkor azzal érvelt a beruházás mellett, hogy az Auchan az építkezéssel párhuzamosan több mint egymilliárd forint értékű közlekedésfejlesztési programot valósít meg a városnak egy olyan részén, ahol a hatalmas forgalom miatt nagyon sok a baleset - emlékeztet a lap.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.