2012. február. 29. 11:41 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 29. 11:40 Vállalkozás

Autóipari tesztüzemet épít a Rofa-Művek

Tesztüzemet épít a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Timáron működő, a világ nagy autógyárainak termelési berendezéseket készítő, német-magyar érdekeltségű Rofa-Művek - közölte Csegei László, a cég ügyvezető igazgatója szerdán.

Az új üzemcsarnok, amely 150 millió forintos költségből épül, március végére lesz kész - mondta Csegei László, kiemelve, hogy a tesztüzemben az autógyáraknak elkészített, előszerelt, komplex berendezéseket, gyártó- és anyagmozgató szalagokat üzemszerűen próbálják majd ki, hogy szállításukat követően a megrendelők azonnal a be tudják állítani a gépeket termelésbe. 

A beruházás létszámbővítéssel is jár, az üzem jelenlegi 120 dolgozója mellé speciálisan képezett, az elektronikától, a fémipari gyártásig szinte minden munkafolyamathoz jól értő 10-12 szakembert állítanak munkába az átadást követően. A mostani 120-as létszámot a cég három éve tartja, a pénzügyi-gazdasági válság sem mérsékelte a termelését, s biztosan őrzi piaci pozícióit világszerte - hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.    

Csegei László tájékoztatása szerint a timári Rofa-Művek tizenöt évvel ezelőtt a német Rofa Csoport tagjaként jött létre a Tokajhoz és Rakamazhoz közeli szabolcsi településen. Elsősorban német autógyáraknak készítenek és szállítanak termelő berendezéseket, de nemcsak a nyugat-európai országokban lévő üzemekbe, hanem a más kontinensekre is, így például Kínába, Indiába, vagy Brazíliába. A többi nagy autógyár szintén megrendelője az üzemnek.    

A múlt évben 1,7 milliárd forint értékű terméket exportáltak Timárról. Tavaly 300 millió forinttal több értékű autóipari berendezést gyártottak, hiszen 2010-ben 1,4 milliárdos volt az árbevétel. Az idén szintén 1,7 milliárdos termelésre számítanak - de mint azt Csegei László kifejtette - az új tesztüzem létrehozásával remélhetőleg bővül a megrendelők köre, hiszen azonnal termelésre kész, a próbaüzem szükségességét mellőző gyártó- és szállítószalagokat kapnak Timárról a világ nagy autógyárai március végétől.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.