2010. október. 21. 12:15 Utolsó frissítés: 2010. október. 21. 13:13 Vállalkozás

Létszámleépítés: mikor van munkakör-felajánlási kötelezettség?

Mit tehet a munkavállaló elmaradt juttatás, ki nem fizetett bér, törvénytelennek vélt munkaidő-beosztás esetén? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.

Gyeden lévő anyuka vagyok, és a munkahelyemen csoportos létszámleépítést terveznek - állítólag a gyesen, gyeden lévő alkalmazottak munkaviszonyát is megszüntetik ezzel a címszóval. Illetve arra hivatkoznak majd, hogy megszűnik az az osztály, ahonnan gyedre mentünk. Ilyen esetben már nem vagyunk védettek a törvény szerint? S mi a helyzet akkor, ha előzőleg már dolgoztam egy évet ugyanennél a cégnél, azon az osztályon is, ami még működik. Ilyenkor megtehetik, hogy felmondanak anélkül, hogy a másik osztályra való visszahelyezés felajánlásával élnének?

Elsőként a csoportos létszámleépítés alatt érvényesülő felmondási védelmet nézzük. Csoportos létszámcsökkentés esetén a felmondási védelem szabályai az általánostól egy kicsit eltérően alakulnak. A munkáltató a felmondások közlését megelőző legalább 30 nappal köteles az érintett munkavállalókat írásban tájékoztatni a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésről. Ha az írásos tájékoztatás időpontjában a munkavállaló felmondási védelem alatt áll – mint ahogy jelenleg Ön is a gyermek gondozására kapott fizetés nélküli szabadság ideje alatt (vagy enélkül is a gyermek 3 éves koráig), akkor a felmondás csak a felmondási védelem elteltével adható át Önnek. Tehát a Munka Törvénykönyve szerinti felmondási védelem a csoportos létszámcsökkentés esetén is védi Önt, feltéve, hogy a fenti írásos tájékoztató időpontjában Ön már védelem alatt állt (leveléből az derül ki, hogy a védelme már fennállt).

Más kérdés a munkáltató munkakör felajánlási kötelezettsége. Munkakör felajánlási kötelezettség a munkáltatót a törvény alapján alapesetben nem terheli. Olyan esetekben azonban, ha az anyuka gyes mellett, a gyermek 1 éves kora után, vissza szeretne menni dolgozni a munkáltatót tovább-foglalkoztatási kötelezettség terheli. A felmondási védelem miatt a csoportos létszámcsökkentés ellenére sem adhatja át Önnek a védelmi idő alatt a felmondást, így véleményem szerint akkor jár el a munkáltató a legmegfelelőbben, ha a korábbi munkaköréhez hasonló munkakört megpróbál felajánlani Önnek. Szeretném megjegyezni, hogy ha Ön csak a védelmi idő lejártával tervezi, hogy visszamegy dolgozni, akkor a munkáltatót munkakör felajánlási kötelezettség nem fogja terhelni és felmondással megszüntetheti a munkaviszonyát.

További kérdés-válaszért kattintson ide!

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.