2010. április. 08. 11:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. április. 08. 11:34 Vállalkozás

Pályázat magyar munkahelyek megmentésére

Tízmillió forint értékű válságkezelő csomagra pályázhatnak azok a cégek, akik szeretnék megúszni a létszámcsökkentési procedúrát.

A szolgáltatáscsomag lényege, hogy a cégvezetés hatékonyságára és az értékesítés működésére koncentrál, amelyek leginkább hatással lehetnek a vállalat sikerére. A cég – a közelmúltban meghirdetett - pályázatán keresztülegy olyan magyar vállalkozás számára is elérhetővé szeretné tenni a szolgáltatást, amelynek pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy belefogjon az átalakításba, mégha nagy szüksége is lenne rá.
A pályázat elbírálásában zsűriként működik közre Dr. Bőgel György, a CEU Business School professzora, Takács János, az Electrolux vezérigazgatója, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, és Fluck Benedek, a Bosch vállalatcsoport HR igazgatója.

A pályázat részleteiről és az új DÉL szolgáltatás rendszerről ezen a honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.


hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.