2010. március. 02. 11:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 02. 11:37 Vállalkozás

Kisebb perköltség, nagyobb kártérítés: jönnek a csoportos perek

Gyakoribb kártérítési perekkel, nagyobb kárigényekkel és komoly reputációs kockázatokkal kénytelenek szembenézni a nagyvállalatok, miután hatályba lépett a csoportos keresetindításra vonatkozó törvénymódosítás. De mit jelent mindez a gyakorlatban?

Azok is érvényesíthetik a jogaikat, akik eddig egyénileg nem tudták vagy nem akarták vállalni a perlés költségeit és kockázatait – ez a Polgári Perrendtartás csoportos keresetindítást lehetővé tevő legutóbbi módosításának elsődleges célja, illetve legfontosabb következménye. A törvénymódosítás a közvetlen jogalkotói szándékon túl viszont számos olyan kérdést is felvet, amelyekre csak a bírói gyakorlat adhat majd egyértelmű választ.  A potenciálisan alperesként érintett nagyvállalatoknak mindenesetre számos szempontot figyelembe véve kell felkészülniük a közeljövőben csoportos perekkel kapcsolatos jogi kihívásokra.

Ez az új eljárásjogi megoldás jól egészíti ki például a versenytörvény tavaly évközi módosítását, amely könnyebbé tette, hogy a magánfelek vagy vállalkozások kárigényeiket a kartellező cégekkel szemben érvényesíthessék. A csoportperek útján tehát az egyénenként kis összegű kárt elszenvedett, de nagy számban érintett fogyasztói kör miatt összesítve jelentős kárértéket képviselő kártérítési ügyek is jó eséllyel bírósági peres szakaszba kerülhetnek – hangsúlyozta Tóth János versenyjogi szakértő.

De az új szabályok nemcsak a versenyjogi jogsértésből eredő, hanem bármilyen, például környezetszennyezéssel vagy fogyasztóvédelmi jogsértésekkel, közszolgáltatói vagy akár pénzintézeti tevékenységgel összefüggésben elszenvedett károk megtérítése iránt is fokozhatják a pereskedési kedvet.

Várható ugyanakkor, hogy hosszabb távon az új jogintézmény gyökeresen átalakítja majd mindkét oldalon a kártérítési perekkel kapcsolatos reflexeket. A kezdeti felfokozott várakozásokat bizonyára korrigálja idővel a törvénymódosításnak azon jellegzetessége, hogy a megengedhetőségéről előzetesen külön kell döntenie majd a bíróságnak. 

Ha viszont ezen az „akadályon” túljutott egy ügy, akkor a felperes akár nyilvános felhívással is fordulhat a csoport lehetséges további tagjaihoz, azaz nyilvános „felperestoborzásra” is lehetősége nyílik, ami egy másik különös sajátossága a jogintézménynek. Ez pedig, szemben a polgári perek korábban megszokott viszonylagos csöndességével, komoly reputációs kockázatot hordoz magával a bepereltek oldalán, ami együtt az összesített kárigények mellbevágó összegeivel fokozni fogja a potenciális alperesek érzékenységét.

A csoportos kereseten alapuló pereket az érintett károsultakon kívül akár érdekvédelmi vagy jogvédő szervezetek is megindíthatják, és a jogerős ítéletek hatálya minden esetben automatikusan ki fog terjedni az adott „csoport” tagjának számító valamennyi személyre, anélkül, hogy ő egyébként maga a per megindításában és lefolytatásában részt vállalt volna, például a perköltségek finanszírozása útján.

Mivel a kihirdetést követő 30. napon hatályba is lép a módosítás, így viszonylag rövid felkészülési idő áll majd az érintettek rendelkezésére. A peres forma újdonságaira tekintettel a jövőben kiemelkedő fontossága lesz annak, mind felperesi, de még inkább a nagyvállalati alperesi oldalon, hogy megfelelő felkészültségű és a releváns nemzetközi tudásbázissal rendelkező ügyvédek segítsék tanácsaikkal őket. Ebből a szempontból különösen ajánlatos, hogy a jelentős számú fogyasztóval közvetlen jogviszonyban álló vállalkozásoknak már előzetesen megfelelő stratégiájuk legyen, és felkészülten várják az ellenük esetlegesen előterjesztett csoportos kereseteket.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.