Nagy nap lesz október 1. a Viasat történetében
A vizuális koncepció az ún.
A vizuális koncepció az ún. "bokeh" elemekre épít, mely elmosódott, elhomályosított képi részleteket jelent és alacsony mélységélességgel készített fotókban, illetve grafikus kompozíciókban jelenik meg.
Az on-air felületeken túl a képernyőn kívüli kommunikációs eszközökön is megjelennek az új arculati elemek. A márka megújítását a Viasat Broadcasting kreatív csapata koordinálta, a müncheni DMC ügynökséggel közösen.
Az új "ident" itt is megnézhető.
A Viasat, amely néhány hete jelentette be Kocsis Attila vezérigazgató távozását, a második negyedévben éves szinten 11 százalékkal, az első félévben 4 százalékkal kisebb árbevételt ért el, mint egy évvel korábban. Abszolút számokat a gyorsjelentés nem közölt; a tavalyi beszámoló szerint a magyarországi egység 2008 második negyedévében az egy évvel korábbit 24 százalékkal meghaladó, 61 millió koronás árbevételt ért el. (2008 első negyedéve - döntően TV6 márciusi indításának költségei miatt - lényegében nullszaldós volt, a második negyedévben a cég 18 millió koronás üzemi eredményt ért el.)
Ecoline