2009. július. 06. 15:43 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2009. július. 06. 16:43 Vállalkozás

Nyugtató a Samsung tulajdonosoknak

A befektetők megnyugtatása érdekében hivatalos becslést adott második...

A befektetők megnyugtatása érdekében hivatalos becslést adott második negyedéves eredményeire a világ legnagyobb chipgyártójának számító dél-koreai Samsung. A társaság vezetése ma közleményben jelezte, hogy a cég április és június között 31-33 ezermilliárd wonos (24,5-26,5 milliárd dolláros) árbevételt realizált, amely 10 százalék körüli növekedést jelenthet az egy esztendővel korábbihoz képest, míg az üzemi eredmény 2,2 és 2,6 milliárd won között volt, amely nagyjából megfelel a 2008 hasonló időszakában mértnek.

Sikeres nyugtató

A Samsung indoklása szerint azért tette közzé az adatokat, mert így szeretné csökkenteni a bizonytalanságot a piacon, s azt tervezik, hogy mostantól minden negyedév legelején adnak majd becslést az előző három hónap teljesítményéről. A globális mobiltelefon piacon is dobogós vállalat egyébként negyedéves jelentéseiben adózott eredményről nem közöl számokat, az majd csak az év végi gyorsjelentésben jelenik meg.

Mindenesetre a piac lelkesen fogadta a válságos időben rossznak éppen nem mondható előzetes eredményeket, a Samsung papírok 5,5 százalékkal drágultak a szöuli kereskedésben. Nem véletlen a befektetők optimizmusa, hiszen az első negyedévben még nem csillogtak ilyen szépen a számok: bár az árbevétel a január és március közötti időszakban is emelkedett majd 9 százalékkal a nyereség azonban az legutóbbi három hónapban 72 százalékos visszaesést mutatott.

Ecoline

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.