Egy feles Ukrajnából - mi lesz idén a Richterrel?
A várakozásokat meghaladó első negyedéves számokat tett közzé a Richter...
A várakozásokat meghaladó első negyedéves számokat tett közzé a Richter Gedeon Nyrt. hétfőn. Bogsch Erik a társaság vezérigazgatója a gyorsjelentést bemutató sajtótájékoztatón jelezte: az év egészét tekintve csökkenhet a Richter árbevétele, miután a piacok többségén stagnáló, vagy visszaeső forgalommal számolnak.
Dupla profit
Árbevételét, s nyereségét is növelni tudta 2009 első negyedévében a Richter. A gyógyszergyártó forgalma az esztendő első kilenc hónapjában 61,29 milliárd forintra rúgott, ami 7,6 százalékkal haladja meg az egy esztendővel korábbit, igaz – a magyar fizetőeszköz gyengülése miatt – euróban mérve már nem ilyen kedvező a helyzet: közös európai pénzben 6 százalékkal visszaesett az értékesítés.
Teljesen mindegy milyen pénznemben nézzük ugyanakkor, így is, úgy is jelentős növekedést mutat a társaság eredménye: forintban az üzemi nyereség 23 százalékkal 12,44 milliárdra ugrott, míg az adózott profit, több mint duplájára, 21,53 milliárd forintra emelkedett főleg a tavalyinál 8 milliárddal magasabb pénzügyi eredménynek köszönhetően.
Gondok az oroszoknál
Nem minden piacon volt azonban zökkenőmentes az esztendő első néhány hónapja a Richternek. Az elmúlt évek húzórégiójának számító FÁK államokban például euróban ötödével süllyedt az árbevétel, Oroszországban 16,4, míg Ukrajnában 45,5 százalékos visszaesést mértek. Bogsch Erik a vállalat vezérigazgatója elmondta: mindkét országban a helyi devizák devalválódása okozta a legnagyobb problémát, ez ugyanis a cég vevőinek fizetőképességét igencsak rontotta. Hozzátette: a régió legnagyobb államában január végén sikerült a Richternek megegyeznie a nagykereskedőkkel, addig minimális mennyiséget szállítottak Oroszországba, s ez az egész negyedévre rányomta a bélyegét. Mindeközben Ukrajnában a hatalmas zuhanást a nagykereskedői-készletek fokozatos leépítése okozta.
Nem csak a FÁK-régióban esett vissza ugyanakkor az értékesítés, hasonló okokból Lengyelországban, Romániában, és a 2004 óta csatlakozott többi uniós tagállamban is a bevételek csökkenésével szembesült a vállalat. Minimális mértékben ugyan, de emelkedett azonban a forgalom a hazai piacon, s jelentős növekedést értek el az Egyesült Államokban, ahol lényegében megduplázódott az értékesítés.
Csökkenő árbevétel
Februárban Bogsch Erik a rendkívül gyorsan változó külső körülményekre hivatkozva még nem adott előrejelzést, ezúttal azonban beszélt a teljes 2009-es esztendőre vonatkozó várakozásaikról. A Richter az Egyesült Államokat kivéve lényegében az összes piacán visszaesésre számít.
A legrosszabb a helyzet a FÁK régióban lehet, ahol euróban mérve 10 százalékkal süllyedhet a forgalom, ezen belül Oroszországban 5-10, Ukrajnában (dollárban) 40-50 százalékos lehet a visszaesés. A 2004 óta csatlakozott uniós államokban – részben a Baltikum komoly gondjai miatt – 10 százalékos csökkenésre számítanak, igaz a legnagyobb piacokon, így Lengyelországban és Romániában – legalábbis helyi devizában – enyhe növekedés, vagy stagnálás várható.
Magyarországon forintban, a régi EU-államokban euróban 5 százalékos visszaesést, az Egyesült Államokban viszont dollárban 5-10 százalékos növekedést prognosztizált Bogsch Erik. Összességében így minden bizonnyal euróban számolva eshet az idén a Richter forgalma, az euró/forint árfolyam alakulásától függően azonban magyar fizetőeszközben mérve akár enyhe növekedés is lehet.
JZ, Ecoline