Átmeneti támogatások a bajba jutott vállalkozásoknak
A válság miatt bajba jutott cégek megemelt összegű állami támogatást és a korábbinál kedvezményesebb hiteleket kaphatnak, miután a kormány az Európai Bizottság döntése alapján határozott erről a két átmeneti támogatási formáról - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő pénteki on-line sajtótájékoztatóján.
A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az Európai Unióban még tavaly döntöttek úgy, hogy 2010. év végéig átmeneti, különleges szabályok alkalmazását teszik lehetővé a tagállamoknak, hogy a korábbinál szélesebb körben biztosíthassanak támogatást a bajban lévő vállalkozásoknak.
Az Európai Bizottság hat lehetséges támogatási formát jelölt meg, ezeket kizárólag azok a cégek kaphatják meg, amelyek a válság hatásai miatt kerültek nehéz helyzetbe 2008. július 1-jét követően - tette hozzá Budai Bernadett.
A hat támogatási formából a Pénzügyminisztérium a támogatást nyújtó szervezetekkel egyeztetve kiválasztott kettőt, amelyek valóban hatékony segítséget jelenthetnek a következő két évben a magyar vállalkozások számára.
A kormány döntése értelmében a két átmeneti támogatási forma: a megemelt összegű, az eddigi 200 ezer euró helyett 500 ezer eurós állami támogatás, valamint a kedvezményes egyéni kamatláb alkalmazása a hitelek esetében. A megemelt állami támogatást a jelenleg is működő programokon keresztül vehetik igénybe a vállalkozások, jellemzően minisztériumi és egyéb állami szervezetek által kiírt pályázatokon. A kedvezményes hitelek esetében a hitelszerződést a kétéves határidőn belül, 2010 december 31-ig meg kell kötni, a kezdeményes kamatláb pedig 2012-ig alkalmazható.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.