2009. február. 09. 14:54 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 09. 14:57 Vállalkozás

Vállalkozói hitelprogramot jelentett be Bajnai

Összesen 140 milliárd forintos kedvezményes forgóeszközhitelt kaphatnak a kis- és középvállalkozások a jövőben, egyelőre öt kereskedelmi bank részvételével - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.


A  kedvezményes csomag része annak a mintegy 560 milliárd forintos, a vállalkozások számára közvetlenül elérhető forrásnak, amelyet még tavaly ősszel indított el a kormány. A tervek szerint még a héten három új kereskedelmi bank csatlakozik a hitelnyújtáshoz, és az első hiteleket - az egyes bankok felkészülésétől függően - legkésőbb február végén, március elején vehetik fel a vállalkozások.
    
A konstrukció kamata kedvező, 11 százalékos lesz. Egy vállalkozás maximum 200 millió forint hitelt kaphat, a hitelhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. automatikus garanciája kapcsolódik.
    
A vállalkozások számára jelenleg a legnagyobb gondot a forgóeszközhitelek hiánya okozza. Ezen próbál segíteni a konstrukció, amely egy év plusz egy nap futamidőre szóló kölcsön felvételét teszi lehetővé a vállalkozások számára. 
   
Először a K and H Bank, az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, az UniCredit Bank és a Takarékbank írta alá a hitelnyújtásról szóló megállapodást, de még a közeljövőben három új kereskedelmi bank csatlakozik a hitelezéshez. 
    
A miniszter kiemelte: a kormány számos jelentősebb hitelcsomaggal próbálja segíteni a hazai vállalkozások pénzhez jutását, így még tavaly novemberben egy olyan gazdaságélénkítő csomagot hirdetett meg, amely a következő két évben több mint 1.400 milliárd forint forrást juttathat a vállalkozásokhoz. 
   
A konstrukcióban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. is részt vesz úgy, hogy a hitelnyújtás forrásául szolgáló pénzeszközök között a nemzetközi pénzpiacokról felvett forrásokat "vegyítik" uniós pénzekkel.