Vámosi-Nagy: öröklési illeték, avagy a halál adója
Az alkotmány szerint mindenki jövedelmével és vagyonával arányban, törvények keretei között köteles a társadalom közös költségeihez hozzájárulni. A közteherviselésnek ezzel az alapelvével mindenki egyetért, legalábbis erre következtethetünk ellentmondás hiányában. Az ellenvélemény, olykor ellenállás a részleteknél tapasztalható.
A különböző adónemek magasnak ítélt mértéke miatt az „ezeknek nem adózunk” szlogennel (mindegy, hogy ki van hatalmon), „úgyis ellopják” stb. feltételezésekkel szeretik az adózási szabályokat megkerülni azok, akik nem elég öntudatos polgárai hazájuknak. A most górcső alá vett szemlélet nem ilyen. Vannak, akik az öröklési illetéket elvi okokból tagadják, a „halál adója” méltánytalanságát emlegetve. Érdemes a populista jelszavak mögé nézni, vajon az adórendszer egészét vizsgálva, a létező összefüggések mentén mennyire lehet helytálló egy ilyen következtetés.
Öröklési illetéket hazánkban 1852 óta szednek, még a Ferenc József által kiadott pátens alapján. Érdekes, hogy a Monarchia utódállamaiban csak mi tartottuk meg az illeték elnevezést, még Ausztria is öröklési adót vet ki az örökösökre. Igaz, Szlovákia a közelmúltban megszüntette ezt a fajta elvonást, de a többi ország, köztük a fejlettebbek megtartották. Miről is van szó? Akárhonnan közelítjük meg a kérdést, az öröklés – igaz, sajnálatos esemény kapcsán, de – ingyenes vagyonszerzés.
Olvassa el Vámosi-Nagy Szabolcs kommentárját!