Könnyített feltételekkel sem lehet pályázatot nyerni?
Hiába könnyítettek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) feltételein, a forráshiányos vállalkozásoknak banki források híján továbbra sincs sok esélyük nyerni - olvasható a Start Tőkegarancia közleményében.
A GOP és a regionális programok forrásai |
Összességében a tervezési időszak hét éve alatt az operatív programok keretében a várakozások szerint 1100-1500 milliárd forintnyi forrást vehetnek igénybe a hazai vállalkozások, amelyek túlnyomó része várhatóan a kis- és középvállalatnak minősülő vállalkozások közül kerül majd ki. |
Ez utóbbi követelmény jelentős könnyítést jelent a korábbi feltételekhez képest. Az előző időszakban, 2004 és 2006 között ugyanis az utolsó két év számított, amikor egyáltalán nem csökkenhetett az árbevétel. További könnyítésként a beszállítóknak és az exportőröknek a minősítéshez szükséges árbevétel-arányokat nem előre, hanem a projekt megvalósítását követő három év legalább egyikében kell csak teljesíteniük - olvasható a Start Tőkegarancia Zrt. közleményében.
A könnyítésekért cserébe a nyertes - kkv-nak minősülő - pályázóknak a támogatási szerződésben a projekt megvalósítását követő három évre kell biztosítaniuk a fenntartást, és e három év árbevételének minimális emelkedésére is kötelezettséget kell vállalniuk. Alapelvárás a beruházás megvalósítását követő három év átlagos árbevételére vonatkozó, 8-15 százalékos növekedés, ami éves szinten mintegy 4-7 százalékos árbevétel-növelési kötelezettséget jelent. További feltétel a támogatási összeg 120-200 százalékát elérő árbevétel-növekedés, ami a Start Tőkegarancia szerint azt jelenti, hogy például 30 százalékos támogatási arány és 1,6-os szorzószám mellett a beruházási összeg legalább 16 százalékát kell éves szinten a beruházás hatására keletkezett pótlólagos árbevételként felmutatni.
Biztosíték pályázatokhoz |
A pályázóknak az állami támogatás összegére biztosítékot kell nyújtaniuk. Az eddigi 120 helyett elegendő 100 százalékos mértékű biztosítékot. Tízmillió forint összeg alatti, nem beruházási célú, kutatás-fejlesztésre vagy innovációra irányuló pályázatoknál, nem kell biztosíték. Beruházási projektek esetében a megvalósítást követő fenntartási időszakra csak akkor szükséges, ha a támogatási összeg 50 millió forintnál nagyobb. Ekkor azonban elegendő 50 százalékos mértékű biztosíték. A nem beruházási jellegű projektek esetében csak a megvalósítási időszakra kell biztosítékot nyújtani. |
A változások közül lényeges problémát jelent a támogatásintenzitás csökkenése. Bár Magyarországon - régiók szerint differenciáltan - magasabb arány is megengedhető lenne, az újonnan kiírt GOP-pályázatok esetében a maximális támogatási arány 30, illetve 40 százalék. Eszerint a forráshiányos kis- és középvállalkozások banki források nélkül várhatóan nem tudják a fejlesztésekhez szükséges saját erőt előteremteni. A banki források megszerzése ugyanakkor a sok esetben nem kellően hitelképes vállalkozások számára lehetetlen.
Az új szabályok különösen a kisösszegű állami támogatásra pályázók terheit csökkentik. A 2004 és 2006 közötti GVOP-statisztikák alapján a pályázók 57 százaléka helyett 67 százaléka kerülne a kis támogatási összeg miatt abba a kategóriába, ahol egyáltalán nem szükséges biztosítékot nyújtani. Ez a teljes támogatási összeg 4,5, illetve 9,4 százalékát jelenti.
Valószínűleg a most kiírt pályázatokra is lesz megfelelő számú jelentkező, ám a Start Tőkegarancia álláspontja szerint a támogatások lehívásában csupán akkor lehet áttörést elérni a kis- és középvállalatok dinamizálásával, ha a pályázati feltételek merevsége oldódik, a támogatási intenzitás növekszik.