Több vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni idén
Rövid időn belül elkészül a kis- és középvállalkozás-fejlesztési koncepció alapján az intézkedési terv, amely meghatározza a fejlesztési programokat. Nagyobb szerepet kapnak a vissza nem térítendő támogatások, amelyben kiemelt szempont lesz a fenntarthatóság megteremtése - mondta Kállay László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM)vállalkozás-finanszírozási főosztályának vezetője.
határoz meg, köztük azt, hogy a vállalkozások növekedését finanszírozza. Kállay László elmondta, hogy a jövőben mindig azonosítani kell az intézkedési tervben a beavatkozási területeket és indokolni kell a hozott intézkedéseket, amelyeket minden esetben szakmai elemzés előz meg.
Példaként említette, hogy a pénzügyi folyamatokról piaci elégedettségi vizsgálatot végzett a minisztérium az Európai Befektetési Bankkal közösen, a megállapítások alapján határozzák meg a beavatkozási területeket. A főosztályvezető a korábbi évek gyakorlatához képest változásként említette, hogy a vállalkozásfejlesztési eszközöket piaci kontextusban határozzák meg. Azaz nézik, hogy a piaci viszonyok között melyek azok a pénzügyi szolgáltatások, amelyek nem elégítik ki a kis- és középvállalkozások finanszírozási igényét.
Ez alapján azokon a területen indítanak programokat, ahol elégtelen piaci szolgáltatást állapítanak meg. A korábbi évekhez képest változást jelent az is, hogy egyre nagyobb szerepet kapnak majd a visszatérítendő támogatásokkal indított programok. Ezt azzal indokolta a főosztályvezető, hogy visszatérítendő támogatásokkal megsokszorozódó hatást lehet elérni a források felhasználásában, illetve piaci működést lehet beindítani.
Az új pénzügyi eszközök bevezetésénél az európai uniós források felhasználására is építenek. Az Európai Unió már korábban elfogadta a kis- és középvállalkozások finanszírozásának közösségi programját a strukturális alapok felhasználásával, a Jeremie-t, amelyet Magyarország az elsők között vezet be a Gazdasági Operatív Programban.
A GKM főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy a kis- és középvállalkozások új finanszírozási eszközeinek működtetésében kiemelt szempont a fenntarthatóság megteremtése, a versenyeztetett eljárás bevezetése. Ez utóbbi azt jelenti, hogy pályázaton kiválasztott közreműködő szervezetekre bízza a kormány a kis- és középvállalkozások finanszírozását meghatározott keretek között. Az európai uniós források felhasználása mellett a jövőben is működik a kkv-fejlesztés hazai eszköze, hiszen 2007-ben a Kis- és Középvállalkozási Célelőirányzat
(KKC) 3,2 milliárd költségvetési forrással rendelkezik, amelyből - többi között - a Széchenyi Kártyához kötődő állami kötelezettségvállalást teljesítik. A főosztályvezető emlékeztetett arra, hogy 2007. az utolsó esztendő, amikor a Széchenyi Kártyához még állami kamattámogatás társul, ezt követően - várhatóan - a garanciadíjhoz lehet majd támogatás kapni.