APEH: kinevezték a regionális igazgatóságok vezetőit
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke, Szikora János csütörtökön átadta a kinevezési okiratokat a jövő év január elejétől működő regionális igazgatóságok vezetőinek - közölte az adóhatóság.
A régiók élére kinevezett igazgatók az APEH tájékoztatása szerint tapasztalt szakemberek, korábban megyei igazgatóként dolgoztak az adóhivatalban. A regionális igazgatók három-három volt megyei igazgatóság munkáját irányítják, átlagosan 1.300-1.400 fős apparátusokkal dolgoznak. A közép-magyarországi régióban ugyanakkor a fővárosi és pest-megyei igazgatóságok korábbi létszámának átvételével egy közel négy és félezer fős igazgatóság jön létre január elsejével.
Juhász István, az APEH elnökhelyettese korábban egy konferencián elmondta, hogy az APEH területi igazgatóságainak száma jövőre 23-ról 7-re csökken. A közép-magyarországi regionális igazgatóságon belül létrejön egy olyan szervezeti egység, amely az országos illetékességű ügyeket kezeli, s hozzá tartozik majd a 650 kiemelt adózó (2,2 milliárd forint adóvonzattal). Ez az igazgatóság központosított ellenőrzést végezhet, kezdeményezhet, s magához vonhat ügyeket (például nemzetközi ügyek, kapcsolt vállalkozások, színlelt szerződések), egyes esetekben pedig kizárólagos illetékessége lesz.