2006. május. 23. 16:30 Salgó Andrea (hvg.hu) Utolsó frissítés: 2006. május. 23. 16:25 Vállalkozás

A kamara támogatja a fejlesztési pólus programot

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) támogatja a 2007-2013. évekre készülő II. Nemzeti Fejlesztési Tervben szereplő fejlesztési pólus program megvalósítását - közölte Parragh László, az MKIK elnöke.

A kamara testületének ülésén részt vett Baráth Etele EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter és Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke. Baráth Etele hangsúlyozta, hogy a fejlesztési pólus program a kijelölt nagyvárosok és vonzáskörzetük fejlesztését célozza meg, hozzájárul az elmaradt területek felzárkóztatáshoz, a foglalkoztatás bővítéséhez. Mint mondta, a pólus program hozzájárul az adott terület, az ott működő a kis- és középvállalkozások versenyképességének növekedéséhez, a nagyobb hozzáadott értékű gazdaság megteremtéséhez.
  
A miniszter elmondta, hogy Magyarország fejlesztési pólusai határon átnyúló vonzáskörzettel rendelkeznek, és fontos lenne az érintett szereplők közötti együttműködés kialakulása. Parragh László kiemelte, hogy a pólus program megvalósításához a kamara aktívan hozzá tud járulni gazdaságszervező szerepéből adódóan. Példaként említette, hogy az országos hálózaton keresztül eljutnak a vállalkozásokhoz, továbbítják az információt, továbbá a kamara a vállalkozások együttműködését segítő klaszterek szervezésében kezdeményező szerepet tudna ellátni.

A gazdaságszervező szerep ellátásához fontos lenne a vállalkozások regisztrációja. A kamara az európai uniós projektek megvalósításában lehet projekt-gazda,  kedvezményezett. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy minden fejlesztési pólusban kell lennie egy húzóágazatnak, amely kihatással van a terület fejlődésére.
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?