A valahová tartozás igénye örök időktől kezdve minden emberben, minden kultúrában jelen van. Attól érezzük, hogy tartozunk valahová, hogy a körülöttünk élők ugyanazokat az értékeket vallják, és ugyanúgy gondolkodnak, mint mi magunk. Akkor érezzük, hogy egy csoport befogadott, ha a kapcsolódás és biztonság érzése tölt el bennünket. Nem mindenki a barátunk, akivel egy városban élünk, de ha az állam másik végében összefutunk egy földinkkel, azonnal kialakul valamiféle kötelék. Mindegy, merre járunk, mindenhol azokban fogunk megbízni, akikben a sajátunkhoz hasonló értékrendet és hitvallást vélünk felfedezni. Annyira erős bennünk ez a vágy, hogy sok mindenre képesek vagyunk érte, akár egészen irracionális dolgokat is bevállalunk. Olyan emberekkel és szervezetekkel akarjuk körülvenni magunkat, akik olyanok, mint mi, és osztoznak abban, amiben hiszünk.

Ha egy vállalat arról beszél, hogy mit csinál, és mennyire magas minőségűek a termékei, talán felkelti az érdeklődésünket, de ettől még nem feltétlen akarunk hozzá tartozni. Ha azonban világos és egyértelmű módon kommunikálja felénk a miértjét, vagyis azt, hogy miben hisz, és ez történetesen megegyezik azzal, amiben mi is hiszünk, akkor néha mi teszünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy az adott márka vagy termék az életünk része lehessen. És nem azért, mert jobb, mint a többi, hanem mert értékrendünk és hitvallásunk remek szimbóluma. Az ilyen márkák és termékek megadják nekünk a valahová tartozás érzését, amitől a cég többi vásárlójával együtt úgy érezzük, hogy egy családhoz tartozunk.

Az együvé tartozás természetes vágya együtt jár azzal, hogy könnyen kiszúrjuk, ha valahol kilóg a lóláb. Egyfajta megérzés ez: valami mélyen legbelül megsúgja nekünk, hogy mi stimmel, és mi nem. Amikor a Dell MP3-lejátszókat árult, az nagyon nem stimmelt, mert a Dell számítógépgyártóként definiálja önmagát, ezért a róla alkotott képbe csak a számítógépek illenek bele. Az Apple saját definíciója szerint olyan vállalat, amelynek küldetése van, így bármi, ami megfelel ennek a meghatározásnak, beleillik a képbe. 2004-ben kiadtak egy promóciós iPodot a rebellis ír rockbandával, a U2-val közösen. Ez beleillett a képbe. Celine Dionnal sosem közösködtek volna, pedig ő sokkal több lemezt adott el, mint a U2, és a rajongótábora is nagyobb. A U2 és az Apple összetartozik, mert azonos az értékrendjük, és ugyanazokban a dolgokban hisznek. Mindkettő feszegeti a határokat.

Azok a vezetők és szervezetek vonzanak tömegeket, akik és amelyek jól kommunikálják azt, hogy miben hisznek. Azért képesek inspirálni az embereket, mert tudják, hogyan keltsék fel bennünk az összetartozás, a különlegesség, a biztonság érzését, és azt az érzetet, hogy nem vagyunk egyedül. A nagynak tartott vezetőkben mind megvan az az adottság, amellyel magukhoz vonzanak, és elnyerik a lojalitásunkat. Úgy érezzük, erős szálak fűznek össze mindazokkal, akik ezt a vezetőt követik, vagy ezt a szervezetet támogatják. A harley-sok szíve együtt dobban. Akik végighallgatták Martin Luther King örökbecsű, „Van egy álmom” kezdetű beszédét, etnikai, vallási, nemi hovatartozástól függetlenül mind fivérüknek és nővérüknek érezték a körülöttük állókat. Összekovácsolta őket a közös értékrend és hitrendszer. Tudták – mert a zsigereikben érezték –, hogy összetartoznak.

A fenti cikk Simon Sinek Kezdj a miérttel című könyvének szerkesztett részlete.

Bármelyik szervezet meg tudja mondani, mit csinál, de azt csak kevesen tudják világosan megfogalmazni, miért csinálják. Simon Sinek vezetés és marketing-tanácsadó a világformáló vezetők gondolkodását és cselekedeteit tanulmányozva felismerte, hogy azért tudták inspirálni a környezetüket, mert ösztönösen a miérttel kezdtek. Sinek e meglátásból felépített modellje mentén egész szervezeteket és mozgalmakat lehet elindítani, továbbá tömegeket inspirálni. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.