1. Vegyük figyelembe az alternatív költségeket is!

Vegyük részletesen fontolóra, mit áldozunk fel a kapott dolgokért. Például fordítsuk le időre a dollárokat – hány órát, hány hónapot kell dolgoznunk a megvásárolni kívánt árucikkért.

2. Ne felejtsük el, hogy minden viszonylagos!

Árleszállítás esetén ne az eredeti árral foglalkozzunk, se azzal, hogy mennyit takarítunk meg. Arra koncentráljunk inkább, mit készülünk valójában elkölteni. A 100 dollárról 60 dollárra leárazott ing nem „40 dolláros megtakarítás”, hanem „60 dollár elköltése”. Próbáljuk meg mellőzni a százalékértékben gondolkodást is! Amikor százalékos értékben kapjuk meg az adatokat, gondoljuk végig, pontosan mennyi pénzről is van szó: egy 1000 dolláros vásárlás 10%-a ugyanannyi pénz, mint egy 10 ezer dolláros vásárlás 1%-a.

3. Minden forint ugyanannyit ér!

Nem számít, hogy honnan származik – a munkánkból, örökségből, lottónyereményből, bankrablásból vagy a másodállásban egy jazzkvartett basszistájaként kapott gázsiból. A pénz a miénk, és ami azt illeti, az általános „a mi pénzünk” számlához tartozik. Ha észrevesszük magunkon, hogy bizonyos „típusú” pénzekkel nagyzolunk – pusztán azért, mert az elménkben a pénz a „bónusz” vagy a „nyeremény” számlán tartózkodik –, álljunk meg, gondolkodjunk el. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a költések kategorizálása hasznos költségvetési eszköz lehet azok számára, akik nem képesek az állandó és azonnali alternatívköltség-számításokra. Vagyis mindnyájunk számára. Potenciálisan veszélyes eszköz, mert egyrészről megnyitja az utat a pénzhasználati következetlenségeink előtt, másrészről azonban - megfelelően alkalmazásával - segít megmaradni azoknál a dolgoknál, amelyekre eredetileg költeni akarunk.

4. Nem biztos, hogy baj, ha néha "fáj" a költés!

Talán a fizetés fájdalma a legcsalfább és legbaljósabb a pénzügyeinket összekuszáló összes módszerünk közül. Bizonyos mértékű fizetési fájdalom fenntartása segít abban, hogy legalább megfontoljuk a különböző lehetőségek értékét. A fájdalom megállásra késztet bennünket vásárlás előtt, és annak átgondolására, hogy tényleg el kellene-e ott és akkor költenünk a pénzünket – vagyis segíti az alternatív költségek figyelembevételét. A gond csak az, hogy a fizetési rendszerek kidolgozói általában egyáltalán nem akarják, hogy lelassítsunk, megfontoljuk az alternatívákat és gondolkodjunk.

5. Ne bízzunk magunkban!

Rendszerint jó dolognak tartjuk, ha bízunk önmagunkban – a múltbéli ítéletalkotásainkban és a korábban látott árakra adott reakcióinkban. „Bízz a megérzéseidben!” – kiabálják az önsegítő guruk, pedig ez gyakran nem is olyan jó ötlet, különösen a költés kontextusában. Igenis meg kellene kérdőjeleznünk a látszólag „véletlen” számokat, a szembetűnően kihelyezett, a gyártó által javasolt kiskereskedelmi árakat és az eszelősen drága termékeket. Kerüljük az állandóságot is, például azt, hogy mindig a 4 dolláros lattét vesszük meg pusztán azért, mert korábban is mindig így tettünk. Időről időre álljunk meg, és kérdőjelezzük meg a hosszú távú szokásainkat! Akik nem tanulnak a múltbéli költési szokásaikból, óhatatlanul is azok megismétlésére vannak kárhoztatva.

5. Ne akarjuk visszanyerni az "elsüllyedt költségeket"!

Az elsüllyedt költség azt jelenti, hogy nehezen adjuk fel azt a befektetést, amelybe egyszer már beinvesztáltunk. Emiatt valószínűleg továbbra is befektetünk az adott dologba. Ez azonban az esetek nagy részében hiba. Ha egyszer elköltöttünk egy összeget, akkor azt kiadtuk a kezünkből. Döntéshozatalkor csak azt tartsuk szem előtt, ahol éppen tartunk, és azt, hogy hol leszünk a jövőben!

6. Nem (mindig) számít a méltányosság és az erőfeszítés

Ne akadjunk fenn azon, hogy méltányosan áraznak-e be valamit; inkább azt vegyük fontolóra, hogy nekünk megéri-e. Ne mondjunk le egy nagy értékről – például az otthonunkba való bejutásról – csak azért, hogy megbüntessük a szolgáltatót, akit méltánytalannak tartunk. Feltehetőleg úgysem tanulnak az esetből, mi pedig odakint rekedünk a zuhogó esőben. 

7. Ne dőljünk be a nyelv és a rituálék varázserejének!

„Ne dőlj be a hájpnak!” - fogalmazta meg egykor a Public Enemy hiphop-együttes. Ha egy dolog leírása vagy elfogyasztásának folyamata hosszúra nyúlik és túlságosan fel van habosítva, akkor valószínűleg a leírásért és a folyamatért fizetünk. Figyeljünk oda arra, hogy ne dőljünk be az irreleváns erőfeszítést kiemelő ajánlatoknak: ritkán van okunk felárat fizetni egy kézműves kalapácsért. Ugyanakkor ne feledjük azt sem, hogy a nyelvhasználat és a rituálék megváltoztathatják az élményeink minőségét, ezért ha ezt szeretnénk, fogadjuk azokat örömmel, hogy emeljék a tapasztalataink értékét.

8. Ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget a pénznek!

Az ár csupán egy a dolgok értékét jelző számos jellemző közül. Talán ez az egyetlen olyan adat, amit könnyen megértünk, de nem ez az egyetlen fontos mérce. Vegyünk figyelembe más kritériumokat is, még akkor is, ha azokat nehezebb megmérni.

9. Legyünk tájékozottak!

Amikor nincs konkrét elképzelésünk egy árucikk értékéről, járjunk utána! Böngésszünk az interneten, nyomozzunk, kérdezzünk meg másokat! És ne csak a potenciális vásárlásaink, hanem önmagunk - az észlelési torzításaink és a pénzügyi hibáink - vonatkozásában is legyünk tájékozottak.

A fenti cikk Dan Ariely és Jeff Kreisler A (túl)költekezés pszichológiája című könyvének szerkesztett részlete. A kiadványban a szerzők megkérdőjelezik a pénzzel kapcsolatos legalapvetőbb feltételezéseinket, legszentebb meggyőződéseinket, és elmagyarázzák, hogyan tudjuk felülbírálni ösztöneinket a jobb pénzügyi döntések érdekében. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.