2013. november. 20. 14:54 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 20. 15:09 Karrier

Selmeczi: 21 éve nem dolgoztak ennyien

Magyarország jobban teljesít a munkavállalók megbecsülésében is, mint korábban - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője. selmeczi Gabriella szerint tartósan, kilenc hónapja nőnek a keresetek és azok vásárlóértéke.

Januártól szeptemberig a bruttó átlagkeresetek 3,6 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 5 százalékkal nőttek, tavaly szeptemberhez képest pedig 5 százalékos a reálbér-növekedés, vagyis a fizetések értékét nemcsak megőrizni sikerült, hanem növelni is - mondta Selmeczi Gabriella. Hozzátette, huszonegy éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint jelenleg.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint a bruttó átlagkeresetek 5,0, a nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az idén szeptemberben az egy évvel korábbit. A reálkeresetek - az 1,4 százalékos szeptemberi inflációval számolva - 4,9 százalékkal nőttek a családi adókedvezmény hatását nem számítva.

Az Együtt-PM szövetség szerint viszont élrevezető sikerként tálalni az aktuális reálbéradatokat a tavalyi reálbérzuhanás után úgy, hogy ráadásul nem tartós növekedést biztosító ok áll a háttérben.

Tavaly az egyenlőtlenség durva növekedése mellett 3,5 százalékkal csökkent az átlagos reáljövedelem: sokaknak az adójóváírás kivezetése miatt az átlagos arány többszörösével esett, míg egy kisebbségnek jelentősen emelkedett. Az átlagos összeg jelenlegi növekedése ezért nem azt jelenti, hogy akiknek tavaly jelentősen csökkent a jövedelmük, azok most visszakapnák az elveszített pénzt - tették hozzá az Együtt-PM-nél. 

 

 

Kult Pálúr Krisztina 2025. március. 09. 18:25

Gyógyíthatatlan agydaganatot hazudott magának, ezzel lett az egészséginfluenszerek mérgező prototípusa

Szélhámosok mindig is voltak, az internetnek, pontosabban a közösségi oldalaknak köszönhetően pedig talán aktívabbak, mint valaha. Belle Gibsont a róla szóló dokumentumfilmben az Instagram legborzasztóbb csalójának nevezik: azt állította, halálos betegséget diagnosztizáltak nála, és közben hamis reményt adott olyanoknak, akik a legsebezhetőbbek közé tartoznak.