2013. július. 30. 06:21 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2013. július. 30. 08:34 Karrier

Drágábbak lesznek az OKJ-s képzések, minden átalakul

Szeptembertől 1300-ról 638-ra csökken az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő államilag elismert képesítések száma, kiszűrik a rendszerből a felesleges, nívótlan tanfolyamokat, néhány esetben viszont többszörösére növelték az óraszámokat, ami az árak drasztikus emelkedését is maga után vonhatja – írta a Magyar Nemzet.

A lap keddi számában megjelent cikk kitér arra, hogy változik a vizsgarendszer is: a jövőben komplex vizsgát kell tenni az összes tárgyból egyszerre, vagyis ha egy vizsgarész nem sikerül, az egészet meg kell ismételni. A számonkérés ugyanakkor rövidül, maximum két napig tarthat.

Lakos István, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke a változások egyik fontos hozadékának tartja, hogy az új rendszerben megnőtt azon képesítések aránya, amelyek szélesebb alapokat adnak, és egyszerre több munkakör betöltésére is képessé teszik a hallgatót.

A lapnak nyilatkozva megjegyezte ugyanakkor, hogy egyes szakmáknál az előírt óraszámnövelés a tandíjak olyan emelkedését okozhatja, ami jelentősen visszaveti a tanfolyamok iránti keresletet.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.