2013. június. 18. 11:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 18. 08:11 Karrier

Megint egyre többen dolgozhatnak a turizmusban

A válság évei után újra nő a foglalkoztatás a turisztikai ágazatban.

A 2009-es mélypont után újra növekszik a foglalkoztatottak száma a magyar turizmusban - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter az idei nyári turisztikai évad megnyitóján, Tiszafüred-Örvényen.

Varga Mihály a Füredi Hableány Hotel és Étterem nettó 60,3 millió forintos pályázati támogatás segítségével, 86 millió forintból megvalósult bővítésének és korszerűsítésének átadó ünnepségén hangsúlyozta: az elmúlt évben Magyarországon 164 ezer ember dolgozott az ágazatban, ez 7,3 százalékkal haladja meg a válság miatti mélypontot jelentő 2009. év foglalkoztatási adatát.

Kiemelt figyelmet fordít a kormány a turisztikai vonzerővel rendelkező területek közül ma még kevésbé közismert, ám komoly fejlődési lehetőségekkel rendelkezők felzárkóztatására. Ezt példázzák a Tisza-tavi régióban az Európai Unió és a magyar állam támogatásával megvalósult, illetve folyamatban lévő beruházások is - tette hozzá a tárcavezető.

2007 és 2013 között 29 projekt összesen 6 milliárd forintot meghaladó pályázati támogatást nyert el a víztározó térségében. A fejlesztések összértéke eléri a 7,8 milliárd forintot. Ebből eddig öt beruházás készült el, amelyekhez az unió és a magyar állam 3,2 milliárd forinttal járult hozzá, a térség 12 településén indult attrakció-, illetve szolgáltatásfejlesztés.
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.