2013. május. 14. 12:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 14. 12:52 Karrier

Automatikusan belépteti a kormány a pedagógusokat az új szervezetükbe

2014 áprilisában jönne létre a Magyar Pedagógus Kar (MPK), amelynek automatikusan tagja lenne minden állami és önkormányzati oktatási-nevelési intézményben dolgozó pedagógus – mondta Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár kedden a kormányszóvivői tájékoztatón.

Hoffmann Rózsa elmondta, benyújtottak egy törvényjavaslatot a Magyar Pedagógus Kar (MPK) felállításáról, amelynek célja, hogy nevesítsen egy olyan köztestületet, amelyhez tartozás egy rangot adna a pedagógus pályát választóknak.

Mint mondta, az állami és önkormányzati intézmények pedagógus dolgozói lennének a tagjai az új szervezetnek, az óvodapedagógusok is beleértve. Az új testület saját önkormányzattal rendelkezne, vagyis saját magát szabályozná, választott tisztségviselőkkel az élén, saját alapszabállyal, megyénként egy-egy fizetett tisztségviselővel.  

A testülettel Hoffmann szerint létrejön egy olyan testület, amelynek tagjai minden szakmai kérdésben véleményt formálnak majd és partnerei lesznek a mindenkori oktatási miniszternek.

Hoffmann szerint az MPK létrejöttét elfogadták a tárgyaló szakszervezetek is, ugyanis ezzel nem a szakszervezeti jogosultságokat akarják csorbítani.

Mint mondta, az új szervezet legfontosabb feladata egy szakmai-etikai kódex kidolgozása lesz, ugyanis minden szakmának van ilyenje, a pedagógusok pedig egy olyan kényes területen dolgoznak, amit nem lehet mindig jogszabállyal szabályozni. Hoffmann szerint a pedagógiai döntések etikai mérlegelést igényelnek, ezért a szakmai etika világossá tétele nagyon fontos.

Azzal kapcsolatban, hogy kötelező lesz-e a pedagógusoknak belépni az MPK-ba Hoffmann azt mondta, a tagság nem kötelező lesz, hanem automatikus, de kötelezettségeket nem ró a tagokra. Elmondása szerint akik állami intézményben dolgoznak, azok automatikusan a tagjai lesznek a testületnek, a nem állami, hanem egyházi, magánintézményben dolgozók pedig akkor lehetnek a tagjai, ha alakítanak egy szervezetet, ami stratégiai partnerségi kapcsolatra lép az MPK-val.

Az államtitkár hozzátette, kilépni nem lehet ugyan a szervezetből, de sem kötelezettséggel, sem tagdíjjal nem jár a tagság, ha viszont valaki feladja az állását, akkor a tagsága is automatikusan megszűnik.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.