2013. március. 08. 06:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 08. 08:59 Karrier

Egy magyar község, amely képes munkát adni a lakóinak

A Nógrád megyei Szügyön idén 250 új munkahely létesülhet. A község idei költségvetésének négyötödét teszik ki a saját bevételek – mondta a település független polgármestere.

Az 1500 lakosú nyugat-nógrádi Szügy polgármestere, Markó Antal azt mondta, az utóbbi tíz év munkájának eredményeként olyan ipari bázis alakult ki a község ipari területén, amely csaknem ezer embernek ad munkahelyet. Szügyben működik többek között a Parat Automotive Kft., a Textil Cabrio Kft., a Zollner Kft. vagy az Elektronikai Győri-Kovács Alkatrészgyártó Kft. A polgármester tájékoztatása szerint a cégek idén is fejlesztenek, és újabb 250 munkahely létesül a községben.

Markó Antal közölte, hogy idén 295 millió forintos költségvetéssel gazdálkodnak, négyötödnyi részt tesznek ki a saját bevételek, és csak egyötödnyi az állami támogatások aránya. Mint mondta, az állami adósságátvállalással a szügyi önkormányzat is megszabadult a hitelétől. A kommunális és a gépjárműadó mellett több mint százmillió forint iparűzési adóval számolnak 2013-ban – jegyezte meg.

Markó Antal kitért arra, hogy a nagyipar mellett a mikrovállalkozásokkal is foglalkoznak, idén elkészül egy napi 1000-1500 liter tejet feldolgozó üzem, valamint egy 20-30 darab sertést feldolgozó húsüzem. Egy harmadik magánvállalkozás pedig sajtüzemet készít elő.

Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.