2013. február. 28. 10:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 28. 10:06 Karrier

Balog a "műszaki középértelmiséget" erősítené

Erősíteni kell a műszaki középértelmiséget, amely nélkül nincsen igazán gazdasági növekedés, ipari fejlődés - hangoztatta a szakképzés fontosságáról szólva az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője csütörtökön Győrben újságíróknak nyilatkozva, miután felkeresett egy helyi szakközép- és szakiskolát.

Balog Zoltán az elmúlt két évtized egyik legnagyobb kihívásának nevezte, hogy ez a réteg "hanyatlóban volt Magyarországon". Lényegesnek nevezte az intézmények átállását a duális képzésre, amelyben jelentősen változik az elméleti és a gyakorlati képzés aránya, viszonya, az utóbbi tananyagát pedig a térség ipari üzemeivel együttműködésben fejlesztik.

A miniszter arról beszélt: Győrbe is azért jött az Audi, mert itt megfelelő mérnöki és szakmunkás-tudásbázist talált, ugyanakkor a betelepülő ipar is vonzza a műszaki szaktudást. Jelezte, vannak ma Magyarországon olyan területek, ahol az ipar eltűnt vagy visszaszorult, ugyanakkor megmaradt a műszaki tudás. 

A keleti országrészben élők nyugat-magyarországi munkavállalásáról szólva Balog Zoltán úgy nyilatkozott: az lenne az ideális állapot, ha képzésre jönnének az ország nyugati részébe. Hangsúlyozta: küzdeni kell azért, "hogy az országnak egyfajta perifériája ne szakadjon le" - fogalmazott.

Hozzátette: arról is érdeklődött a győri Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolában, hogyan sikerült az intézmény belépése a Klebelsberg-központba. A tárcavezető megjegyezte: világos, hogy a szakiskoláknak, szakképző intézményeknek, szakközépiskoláknak "olyan speciális finanszírozási, képzési rendszerük van, hogy nem lehet az általános iskolai rendszerrel együtt kezelni, hanem külön figyelemre szorul, úgyhogy ezt meg is fogják kapni".

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.