2013. február. 26. 19:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 26. 19:10 Karrier

Puhul a Hankook, de még lehet sztrájk

Közelednek az álláspontok a Hankook Tire Magyarország Kft. menedzsmentje és a vegyipari szakszervezet (VDSZ) között, de a sztrájkbizottság a megállapodás aláírásáig nem oszlik fel - közölte a szakszervezet vezetője kedden. A cégvezetés szerint az előző évekhez hasonlóan az idén is lesz béremelés.

Az álláspontok közeledtek, miután a munkáltató 5,8 százalékos alapbér-fejlesztésben gondolkodik, amit elfogadhatónak tartanak - mondta Székely Tamás a VDSZ elnöke. Ehhez jönne a nyereségalapú bónusz, valamint a cafeteria. Utóbbi esetében a munkáltató átvállalná az adónövekményből eredő négy százalékos pluszterhet, a szakszervezet némi emelést is szeretne mellé.

A felek közötti tárgyalások jövő szerdán folytatódnak. A szakszervezeti vezető kiemelte, a megállapodás aláírásáig a sztrájkbizottság nem oszlik fel. „Az álláspontok ilyen mértékű közeledése miatt nem látom indokoltnak a sztrájkot, mindenféleképpen szeretnénk megállapodni” – fogalmazott.

Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs menedzsere közleményben tudatta, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is lesz béremelés a Hankook Tire Magyarország Kft-nél. A 2013-as béremelés mértékét illető menedzsmentdöntés hamarosan várható. A döntés megszületéséig a vállalat nem tud további információt adni a kérdéssel kapcsolatban – áll a közleményben.

A vegyipari szakszervezet múlt csütörtökön közölte, hogy sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország rácalmási gumigyárában, mert a munkaadó érdemi válaszra sem méltatja béremelési javaslatukat. Az érdekvédők keddig adtak haladékot a munkáltatónak.

Akkori közleményük szerint a szakszervezet nem kért lehetetlent a kormánnyal korábban stratégiai szerződést kötő gyár vezetésétől. Az érdekvédők a 220 ezer forint alatt kereső dolgozóknak infláció plusz 6 százalékos emelést javasolnak januárig visszamenőleg. A 220 ezer feletti bérekre infláció plusz 3 százalékos visszamenőleges korrekciót kérnek.

A szakszervezet - a tavalyi évhez hasonlóan - sikeres időarányos eredmény esetén, nyereségalapú bónuszt is javasol két részletben, júniusi és novemberi kifizetéssel. A cafeteria-keret emelése mellett kérik, hogy a dolgozók Erzsébet-utalványt is kapjanak.

Roy Katalin akkor azt mondta, a Hankook Tire meglepetéssel értesült a VDSZ bejelentéséről, mert az egyeztetések még folyamatban voltak a szakszervezettel. Mivel a vállalat vezetősége nem kapott hivatalos tájékoztatást a sztrájkbizottság megalakulásáról, részletesebben nem kommentálták a múlt csütörtöki bejelentést.

Címkék