2012. augusztus. 10. 13:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 10. 12:20 Karrier

Két baleseti sebész maradt Siófokon a felmondások után

Öt baleseti sebészből három felmondott a siófoki kórházban - írja a sonline.hu. Egy Svédországba ment dolgozni, kettő pedig azért mondott fel, mert az anyagiakban nem tudott megegyezni a főigazgatóval.

A külföldre távozó orvos pótlásakor derült ki a kollégák számára, hogy a megye többi baleseti sebészénél jóval kevesebbet keresnek - írja a sonline.hu. A sebészek azt kérték a főigazgatótól, hogy a távozott kollégák pénzét négyük között helyettesítési díjként ossza el, aki ezt megtagadta. A két sebész felmondott.

Az ellátási krízis okozta vészhelyzet elkerülése végett fordult Varga Ferenc főigazgató a katasztrófa-védelemhez és az országos tiszti főorvoshoz. Végül a főigazgató úgy oldotta meg a helyzetet, hogy a legutoljára távozását bejelentő két sebész felmondását egyhónapos felmondási idővel fogadta el. Továbbá a nyárra, Kecskemétről szerződtetett traumatológusokkal enyhítette átmenetileg az orvoshiányt.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.