2012. június. 26. 11:18 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 26. 11:23 Karrier

MSZP: a 25 év alattiak és az 55 év felettiek is rosszabbul járnak

Az MSZP szerint a Fidesz olyan foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket rendelt meg a kormánytól, amiket a szocialisták két éve sürgetnek, és amikre épp az Orbán-kormány által okozott problémák miatt van szükség.

Gúr Nándor, a szocialisták alelnöke kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a 25 év alattiak és az 55 éven felüliek is rosszabb munkaerő-piaci pozícióban vannak most, mint a kormányváltáskor. Hozzátette, a szocialisták két éve sürgetik a járulékterhek csökkentését, a munkahelyteremtés támogatását a hátrányos helyzetű régiókban, a nyugdíj előtt állók védelmét, a szakképzetlenek és a pályakezdők álláshoz jutásának segítését, a kormány azonban semmit sem tett ezért.

Véleménye szerint a Fidesz most az elmúlt két év mulasztásait próbálja kiküszöbölni a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban megfogalmazott elvárásaival, és a be nem tartott - például az egymillió új munkahelyre vonatkozó - ígéreteit próbálja feledtetni.

A parlament foglalkoztatási bizottságát vezető MSZP-s politikus az MTI kérdésére elmondta: helyeslik, ha az említett tervek megvalósulnak, de elfogadhatatlannak tartják, hogy a forrásuk újabb adóemelés legyen. Véleménye szerint ehhez egyébként több százmilliárd forintos átcsoportosításra lenne szükség a költségvetésben, de attól tart, hogy a kormány csak látszatintézkedésekre, tízmilliárdos átrendezésre készül.

Kitért a minimálbér-emelésre is, aminek szükségességéről az újabb nemzeti konzultáció egyik kérdése szól. Hangsúlyozta, hogy bár a kormány két év alatt csaknem húszezer forinttal növelte a minimálbér összegét, az adóváltozások miatt az nem ér többet, mint a kormányváltáskor - a minimálbéresek ugyanúgy nagyjából hatvanezer forintot vehetnek kézhez -, a munkaadók terhei viszont emelkedtek miatta.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.