2012. június. 14. 12:47 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 14. 12:46 Karrier

687,4 millióból támogatják a foglalkoztatást Békés megyében

Békés megyében 67 kis- és közepes vállalkozás 687,4 millió forintot nyert foglalkoztatás bővítésre és munkahelymegőrzésre a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból, a nyertes pályázóknak személyesen adta át az értesítést a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője, Erdős Norbert és a megyei munkaügyi központ igazgatója, Nagy Ágnes csütörtökön Békéscsabán.

A foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű Békés megyében a nyertes kis- és közepes cégek 330 új munkahely létrehozását vállalták a támogatás ellenében és 445 jelenlegi munkahely megőrzését két évre. A szerződések megkötésére harminc napon belül kerül sor, a programot a vállalkozóknak 2013. februárig kell megvalósítaniuk.

A termelésbővítéssel egybekötött munkahelyteremtő program keretében a vállalkozók új munkahely létesítésére és a tevékenység bővítésére maximum 2,5 millió forintot nyerhettek, harminc százalék önerő mellett.

Az igazgató hozzátette: a megye kis- és közepes vállalkozói  jól szerepeltek a Nemzeti Foglalkoztatási Alap pályázati rendszerében, összesen 79 pályázatot nyújtottak be, 800 millió forintra, a beadott pályázatok 84 százaléka kapott pozitív elbírálást, és az igényelt támogatás 85 százalékát hívhatják le a központi támogatási alapból.

Nagy Ágnes kiemelte: a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból országosan 584 pályázat nyert támogatást, a Nemzetgazdasági Minisztérium összesen 7,3 milliárd forint támogatásról hozott döntést, az összegnek Békés megye közel 9,5 százalékát hívhatja le.