Karrier hvg.hu 2012. május. 24. 15:35

Kreatív: Geszti Péter visszatér a kreatívokhoz

A Carnation többségi tulajdonvállalással Okego néven kreatívügynökséget alapított, melynek alapító-kreatívigazgatója Geszti Péter – tudta meg a Kreatív Online.

Az alapításban a Carnation többségi tulajdont szerzett, de Geszti Péternek is van a cégben részesedése – tudta meg a Kreatív Online. A cég profilja az atl-btl-munkákon (atl: above the line, btl: below the line - azaz a könyvelésben "a vonal fölött", illetve "a vonal alatt" megjelenő, másképpen "klasszikus" és "nem hagyományos" marketingtételek - a szerk.) kívül az eseménymarketing és a pr-kommunikáció.

Az ügynökség Facebook-oldala szerint április elején alakultak, kreatívigazgatóként Geszti Pétert, ügyfélkapcsolati vezetőként pedig Boros Reginát jelölik meg. Tóth Krisztián, a Carnation vezérigazgatója a Kreatívnak úgy nyilatkozott, hogy Geszti Pétert még az ARC-nak és a Szeretem Magyarországot szervezetnek végzett munkáik során ismerték meg, „de akkor is azt gondoltam, hogy az Akció utáni háttérbevonulása átmeneti csak”.

Geszti Péter a Gesztiválon - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!
Stiller Ákos

Geszti Péter 2010-ben adta el az Akció reklámcégben lévő tulajdonrészét Baldaszti Péter üzletembernek, az új munkatársak Akció360 névvel azóta egy teljesen új ügynökséget építenek. Ugyanakkor Geszti valójában már 2006-ban kivonta magát az Akció napi teendőiből és olyan projekteknek szentelte az energiáit, mint az ARC, vagy a később elindított Nemzeti Vágta. Magazinunk idén januárban az elmúlt húsz év húsz legfontosabb kommunikációipari szakemberévé választotta - írja a lap. A Kreatív cikkében több részletet is olvashat!

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.