Karrier MTI 2012. május. 07. 20:57

Duplája a spanyol munkanélküliség az uniós átlagnak

Minimálisan csökkent a munkanélküli segélykérelmek száma Spanyolországban áprilisban, az idegenforgalmi szezon kezdetével.

A munkaügyi minisztérium pénteken közölt adata szerint áprilisban 6 632 fővel (0,1 százalékkal) 4,7 millióra mérséklődött a segélykérelmek száma márciushoz képest. Ez azonban 11 százalékkal így is meghaladta az egy évvel korábbit. 

AP / Bernat Armangue

Bár havi munkanélküliségi rátát nem közöltek, de az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat múlt hét elején ismertetett adatai szerint márciusban 24,1 százalék volt a spanyol munkanélküliség. Ez több mint a duplája az euróövezet 10,9 százalékos átlagának.

Az Európai Unióban Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliség, a gazdaság nem képes kilábalni a válságból többek között az államháztartás hiányának csökkentését célzó megszorító intézkedések miatt. Január-márciusban is csökkent a gazdaság teljesítménye, így egymás után már a második negyedévben, ami technikai értelemben recessziót jelent.

Az ország elsőrendű adósbesorolását áprilisban megvonta a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a spanyol gazdaság teljesítményének visszaesése a spanyol költségvetési helyzet további romlását fogja okozni, és növekszik annak a kockázata is, hogy a spanyol bankrendszer további kormányzati segítségre szorul.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.